A torony nemrég még a határhoz közeli észak-koreai falvakból is látszott, feldíszítésének gyakorlata a két Korea közti diplomáciai és katonai feszültségek kiéleződésének visszatérő forrása volt. Észak-Korea egyszer még a torony elpusztításával is fenyegetőzött.
A dél-koreai nemzetvédelmi minisztérium illetékese szerint a torony múlt heti elbontását kizárólag a fémszerkezet összeomlásának egyre növekvő kockázata indokolta, és a lépésnek semmi köze sincs a Korea-közi kapcsolatokhoz.
Néhány szakértő azonban a békülés jegyében tett gesztusként értékelte a torony lerombolását. Észak- és Dél-Korea képviselői október elején állapodtak meg a két ország között februárban megszakadt magas szintű tárgyalások folytatásáról.
1971-es megépítése óta a tornyot minden év karácsonyán kivilágították, egészen addig, amíg Szöul és Phenjan 2004-ben meg nem állapodott a határ menti propagandatevékenységek beszüntetéséről.
Négy évvel ezelőtt azonban Szöul visszatért a gyakorlathoz, miután Észak-Korea elsüllyesztette a Csonan nevű dél-koreai korvettet 2010 márciusában.