Megközelíti az ötezret a halálos áldozatok száma

A WHO hivatalos adatai szerint összesen nyolc országban 10 141 megbetegedést regisztráltak.

TK
2014. 10. 25. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A WHO hivatalos adatai szerint összesen nyolc országban 10 141 megbetegedést regisztráltak, és a járvány mostanáig 4922 halálos áldozatot követelt.

A vírus által leginkább sújtott három nyugat-afrikai ország Guinea, Libéria és Sierra Leone, a halottak túlnyomó többsége – szám szerint 4912 – is ebből a három országból került ki.

Ezen térségeken kívül megbetegedésekről érkezett hír Nigériából és Szenegálból, továbbá néhány elszigetelt esetről Spanyolországból, illetve az Egyesült Államokból. Az első ebolás megbetegedésről számoltak be pénteken a hatóságok Maliban, az afrikai országban egy kétéves kislánynál állapították meg a kórt, aki még aznap életét vesztette.

A WHO a hét közepén azt közölte, „meglehetősen biztos” abban, hogy a Libériát, Guineát és Sierra Leonét sújtó járvány nem terjedt át a szomszédos országokra. A világszervezet már korábban azt ígérte, hogy szakértői csoportokat küld a továbbterjedés szempontjából leginkább veszélyeztetettnek tartott Maliba és Elefántcsontpartba, hogy felmérje az ottani hatóságok felkészültségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.