„Mindent összevetve ezek a választások lezajlottak, ha nem is Ukrajna egész területén” – mondta Lavrov. „Azt gondolom, elismerjük ezeknek a választásoknak az eredményeit, minthogy nekünk nagyon fontos, hogy Ukrajnában végre egy olyan hatalom jelenjen meg, amely nem a belharccal van elfoglalva, nem azzal, hogy Ukrajnát hol Nyugatra, hol Keletre cibálja, hanem az ország előtt álló valóságos problémákkal” – jelentette ki az orosz külügyminiszter.
„Biztos vagyok benne, hogy lesz kivel tárgyalnunk a Legfelsőbb Tanácsban és a kormányban” – mondta Lavrov. Úgy értékelte, hogy az új ukrán parlamentben mindenképpen vezető erő marad Petro Porosenko Blokkja, amely „a mi partnerünk, elnökünk partnere a kijevi hatóságok és a luhanszki és donecki felkelők között megkötött minszki megállapodások egyeztetésében”.
„Ezeket a megállapodásokat Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közreműködésével sikerült elérni” – hangsúlyozta az orosz külügyminiszter.
„Petro Porosenko nem egyszer, ezen belül a Vlagyimir Putyin részvételével tartott legutóbbi milánói találkozón, és tágabb körben, az úgynevezett „normandiai formulában” is megerősítette „elkötelezettségét ezen megállapodások teljesítése iránt” – fejezte be nyilatkozatát Szergej Lavrov.
Az ukrajnai parlamenti választások demokratikusak és összességében pozitívak voltak, fontos lépést jelentettek a nemzetközi normák megszilárdításának irányában – közölte hétfőn Kijevben a választásokat megfigyelő EBESZ. Élénk kampány zajlott, valódi választási lehetőséggel, az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása mellett, a központi választási bizottság részrehajlás nélkül és hatékonyan működött – állapították meg az EBESZ megfigyelői.
Ennek ellenére előfordultak esetek, hogy egyes jelölteket és választási segítőket megfélemlítettek vagy fenyegettek, és több száz, a választásokon indulni szándékozó potenciális jelöltet nem engedtek a jelölőlistákra felvenni. Az EBESZ sajnálatának adott hangot, hogy az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget, valamint a szakadárok által ellenőrzött délkelet-ukrajnai területek lakói nem vehettek részt a választásokon. Emiatt a Legfelsőbb Tanács mintegy 30 képviselőjét nem sikerült megválasztani. Az EBESZ szerint az új ukrán parlamentnek, amelyben egyértelmű többségük van a Nyugat-barát erőknek, sok reformot kell elindítania.
Barack Obama amerikai elnök hétfőn gratulált az ukránoknak a „sikeres” parlamenti választásokhoz, és üdvözölte, hogy az ország bizonyos térségeiben uralkodó nehéz helyzet ellenére nyugalomban zajlott a szavazás.
Az amerikai elnök mindazonáltal nehezményezte, hogy „a Krím félszigetet elfoglaló orosz hatóságok és az oroszok által támogatott szeparatisták Kelet-Ukrajna bizonyos részein számos állampolgárt megakadályoztak abban, hogy éljenek demokratikus jogaikkal”.
Továbbra is fej fej mellett „halad” az Ukrajnában vasárnap tartott, előre hozott parlamenti választás szavazatszámlálásának előrehaladtával a két legtöbb voksot kapott párt. Ötvenszázalékos feldolgozottság mellett Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök Népi Frontja áll az első helyen 21,61 százalékkal, hajszálnyival megelőzve Petro Porosenko Blokkját, amely 21,45 százalékot kapott.
A TASZSZ orosz hírügynökség szerint harmadik helyen van az Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) nevű párt a voksok 11,10 százalékával, bekerülhet még a Viktor Janukovics egykori elnököt támogató Ellenzéki Blokk, amely 9,82 százalékon áll, Oleh Ljasko populista, nacionalista Radikális Pártja, Julia Timosenko Haza nevű pártja, és bejutási küszöböt közelíti a nacionalista Szabadság Párt 4,63 százalékos eredménnyel. Most már bizonyosnak látszik, hogy a vasárnapi választás az Európa-párti erők elsöprő győzelmét hozta.
A magyarság megmaradása Kárpátalján közös ügyünk, és ezt remélhetőleg Brenzovics László kijevi parlamenti képviselőként is segíteni tudja – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az ukrán választásról tartott beszélgetésen, hétfőn a Magyarság Házában. A nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén az államtitkár kiemelte: befutó hely lehet az a 62. pozíció, amelyet Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke kapott az államfő, Petro Porosenko pártjának listáján. Brenzovics László képviselőként új színt vihet a kijevi törvényhozásba és megjelenítheti a kárpátaljai magyarság érdekeit – értékelt.