Az urnazárás után közzétett adatok alapján az államfő mögött álló és a nevét viselő pártszövetség a szavazatok 23,2 százalékával végzett az első helyen. A második legtöbb voksot, a szavazatok 20,7 százalékát Arszenyij Jacenyuk kormányfő pártja, a Népi Front kapta. Új parlamenti erőként kerülhet be a harmadik legnagyobb pártként az előbbiekhez hasonlóan európai integráció párti, a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés nevű párt 13 százalékos támogatottsággal. Nyolc százalékot kapott a felmérés szerint a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt, Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjából kivált politikusok által alapított Ellenzéki Blokk.
A bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt átlépte még az Oleh Ljasko vezette populista, nacionalista Radikális Párt, a szintén nacionalista Szabadság párt és Julija Timosenko Haza pártja.
Petro Porosenko Blokkja kész már hétfőn koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, amely az exit poll adatok alapján bekerült az új törvényhozásba a vasárnapi előre hozott választások nyomán – jelentette ki Jurij Lucenko, az ukrán elnök mögötti tömörülés vezetője a felmérések eredményének ismertté válása után. Hangsúlyozta, hogy Porosenko pártja elkötelezett az európai reformok és Ukrajna EU-csatlakozása mellett. Ugyanezt nyilvánította ki Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök Népi Frontja, a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés nevű párt, és nagyjából ugyanezt a Julija Timosenko vezette Haza párt. Az említett politikai erőkkel együtt az államfő pártjának meglesz a többsége az új törvényhozásban – tette hozzá.
Az országos átlagnál alacsonyabb részvétel mellett, nyugodt légkörben folyt az előre hozott ukrán parlamenti választás vasárnap Kárpátalján. A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében a voksolás rendkívüli események nélkül, nyugodt légkörben folyt, a rendőrségre késő délutánig nyolc bejelentés érkezett szabálysértésekről. Kijevi idő szerint 17 óráig a térségben a választásra jogosultak valamivel több mint 37 százaléka adta le a voksát, miközben egy órával korábban az országos átlag meghaladta a 40 százalékot – adta hírül a Mukachevo.net munkácsi hírportál.
A választók aktivitása az Ungvár központú választási körzetben volt a legmagasabb, itt 17 óráig a részvételi arány meghaladta az 50 százalékot. Délután a körzet több magyarlakta településén is sorok alakultak ki a szavazóhelyiségeknél.
A Beregszászi és Nagyszőlősi járások számos magyarlakta települését magában foglaló Nagyszőlős központú választási körzetben 31 százalékos részvételt regisztráltak az urnazárás előtt három órával.
A kárpátaljai hírportálok megelégedéssel nyugtázták, hogy a megye, amelyben rendszerint mindig alacsony a választói aktivitás, most nem az utolsó a részvételi arányt tekintve, ugyanis egyelőre maga mögött hagyta Luhanszk, Doneck, Mikolajiv és Odesza megyéket. Ungvári politológusok szerint Kárpátalján azért kisebb mindig az érdeklődés a választások iránt, mint Ukrajna többi részében, mert a helyi lakosság mentalitása közép-európai.
A kárpátaljai magyarság szempontjából a mostani választások egyik legfontosabb tétje az, hogy sikerül-e bejutnia az ukrán törvényhozásba egyetlen magyar képviselőként Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, aki a befutónak számító 62. helyet kapta az ukrán elnök nevével jelzett Petro Porosenko Blokkja (BPP) pártlistáján. A KMKSZ aktív választási részvételre és a BPP minél hathatósabb támogatására szólította a kárpátaljai magyar szavazókat.