Pragmatikus váltás a magyar külpolitikában

Szijjártó Péter: A diplomácia nem cél, hanem eszköz, hogy eredményesek lehessünk gazdasági területen.

– Miniszter úr, kicsit hangosra, azt is mondhatnám, viharosra sikerült a belépője. Mindent tudunk már a 167 milliós házáról, s jóval kevesebbet arról, hol látja Magyarország helyét az átalakuló világban. Ebből is látszik, hogy egy miniszternek a házvásárlás időzítésétől a magánéletéig mi mindenre kell figyelnie. A feladatra készülve számított a támadásokra?
– Úgy gondoltam, ha valamit törvényes módon teszek, akkor ilyen támadásoknak nem leszek kitéve. Mégiscsak túlzásnak tartom, hogy valakinek a családját ily módon vonják be a politikai harcokba. Ennek ellenére választ adtam minden felvetésre.

– Ha nem is a legfiatalabb külügyminiszter Európában – osztrák kollégájával például nagy öregként beszélgethetett –, meglehetősen korán ért a csúcsra. Hogy látja, mennyire korfüggő a diplomáciai pálya? Mennyit számít a tapasztalat?
– Nézze, napra pontosan húszéves voltam, amikor még Győrben önkormányzati képviselőnek megválasztottak, így már 16 éve foglalkozom politikával. Úgy gondolom, egy intézmény akkor működhet jól, ha ott minden korosztály képviselteti magát. Mondom ezt annak ellenére, hogy az életkor azért nem okvetlenül áll egyenes arányban a tapasztalattal. A különböző korú munkatársak azonban más-más szemléletet hoznak a munkába, ezért fontosnak tartom, hogy legyen egy jó elegy.

– Akkor nincs szüksége olyan tanácsadó testületre, „vének tanácsára” sem, mint a Külügyi Társaság, amellyel a kormánykörökben sokszor oly járatosnak mutatkozó baloldali laptársunk riogatta?
– Amikor a miniszterelnök a kormány tagjairól dönt, akkor nem „vének tanácsát”, hanem minisztereket választ.

– Azért sokan szeretnék valamiféle gyámság alá helyezni
– Nem is csodálom!

– Már Navracsics Tibor miniszteri kinevezését is azzal magyarázták, hogy önnek még bele kell erősödnie ebbe a posztba. Mondjon már egy ésszerű okot erre a pár hónapos közjátékra!
– Navracsics Tibort a kormány biztosnak jelölte, így az Európai Bizottság tagja lesz, s nem lehet tovább külügyminiszter. Engedjen meg azonban egy kitérőt! Mindenki előtt világos volt, ha én leszek a külügyminiszter, akkor a minisztériumban óriási átalakulások lesznek. Ezek az átalakítások nem önmagukért valók. Látom, hogy mi zajlik a világban, s ennek tükrében határozott elképzelésem van arról, hogy Magyarországnak milyen lépéseket kell tennie. Úgy gondolom, a minisztérium előző struktúrája nem lett volna alkalmas arra, hogy a legjobb válaszokat adjuk a kihívásokra. Mindenekelőtt azért, mert az egy Külügyminisztérium volt, míg a mostani egy Külgazdasági és Külügyminisztérium.

– Ezt teljes mértékben elfogadom, s a Külügyminisztérium folyosóin sétálva egyértelmű, hogy generációváltás zajlik. Bizonyos vérfrissítés rá is fért a Külügyminisztériumra, azt azonban egyáltalán nem tartom logikusnak, hogy pár hónap alatt két komoly állományfrissítés is végbement. E terület sajátossága ugyanis, hogy nem erősíti a túl nagy felfordulás, míg a Bem téren az új kormány felállása óta folyamatos népvándorlás zajlik. Miért?
– Ami a generációváltást illeti, azért nem sarkítanám le ennyire a dolgot. Tényleg jön be néhány fiatal vezető, de olyan is, aki apám lehetne. A tapasztalat és a fiatalos lendület jó elegyét próbáltam összegyúrni. Ami pedig a változásokat illeti, a struktúrát a hónap végéig a legapróbb részletekig véglegesíteni kell, hiszen folyamatos átalakulás közepette tényleg nem lehet jól teljesíteni. Azt is látni kell, hogy az eddigi munkamegosztás nem volt hatékony. Túlzásnak tartom, hogy a minisztérium durván 900 fős gárdájának közel fele funkcionális, üzemeltetési területen dolgozik, ezért elengedhetetlen a jelentős áramvonalasítás.

– Mielőtt áttérnénk a tartalmi változásokra, hadd kérdezzem meg, milyennek látja a magyar külpolitika mozgásterét?
– Úgy gondolom, nem szabad azt a ránk erőltetett nézetet elfogadni, hogy a mi szavunk nem számít. Magyarország szava számít a világban, s különböző összefogások részeként képes arra is, hogy befolyásoljon bizonyos folyamatokat. A magyar gazdaság súlya az Európai Unióban a tavaly elért növekedési fordulat után folyamatosan növekszik. De immár nő a politikai súlyunk is, hiszen össze tudtunk fogni Közép-Európában, s Donald Tusk megválasztásával valósággá vált Orbán Viktornak az a sokat hangoztatott törekvése, miszerint a régiónak helyet kell kapnia az unió legfelső vezetésében. Olyan keresztény európai ország vagyunk, amely egyre erősebb, s ennek megfelelő külpolitikát kell folytatni.

– A trend örömteli, a magyar gazdaság abszolút számai azonban aggasztóak, és ez a külpolitikai mozgástér felől nézve is igazolja a manapság sokat emlegetett gazdaság-központúságot. A világban is efelé tolódott el a hangsúly, a gazdaság mindenhol előtérbe került, legfeljebb kevesebbet beszélnek róla. Félő azonban, hogy a fürdővízzel kiöntjük a gyereket is, amikor a klasszikus diplomáciát ismét felértékelik a világban zajló folyamatok. Nem gondolja?
– A magyar gazdaság sajátosságaiból kiindulva reális célokat kell kitűznünk. Így pontosan tudjuk például, hogy azokon a területeken lehetünk sikeresek, ahol magas a hozzáadott érték, ahol számít a szellemi teljesítmény. A klasszikus diplomáciát és a külgazdasági fókuszt illetően szeretnék eloszlatni egy félreértést, hiszen nem „vagy”, hanem „és” kapcsolatban gondolkodom. A hibátlanul elvégzett klasszikus diplomáciai tevékenység az alap, amely nélkül elképzelhetetlen a külgazdasági érdekérvényesítés. Innentől kezdve azonban a diplomácia nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy eredményesek lehessünk gazdasági területen. Ugyanígy vagyok a keleti nyitással, amely nem azt jelenti, hogy innentől hátat fordítunk a Nyugatnak. Nem vallana hosszú távú gondolkodásra elfordulni az exportpiacaink 80 százalékát adó Európai Uniótól.

– Sokszor hivatkozik a minisztérium átalakítását értelmezve a minden elemében változó világrendre. A súlypontok keletre helyeződése, az átalakulás közepette megnövekedett bizonytalanság mellett ennek egyik jellemzője az is, mint azt a keleti szomszédunkban zajló események is mutatják, hogy a geopolitika visszatért, sőt el sem tűnt. Hogy látja, kik a felelősek a kialakult válságért?
– Nem vindikálnám magamnak a jogot, hogy ezt megválaszoljam, hiszen erre eddig nálam nagyobb koponyák sem voltak képesek. Egy dolgot viszont biztosan tudok, hogy ami most zajlik, az nemcsak Magyarország, hanem egész Európa érdekeivel is ellentétes. Ha ugyanis nem egyesítjük a nyersanyag- és természeti erőforrások terén Oroszországban meglévő potenciált az európai csúcstechnológiával, akkor versenyképességünk visszaszerzésének legfontosabb forrását veszítjük el. Ez pedig hosszú távon komoly problémát fog jelenteni Európának.

– Ne szépítsük, ami most Ukrajna körül történik, az csak egy harmadik erőnek állhat az érdekében. S ezzel meg is érkeztünk egy kényes ponthoz. Az ukrán válság kapcsán Magyarországon gyakran számon kérik a szolidaritást, s felróják, hogy túl jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. E tekintetben messze nem vagyunk egyedül Európában, mégis, mintha e kérdésben nagyobb nyomás nehezedne ránk. Miért?
– Magyarország ellen négy éve politikai támadások sora indult, amelynek szerintem egy origóból táplálkozó, de két oka van. Az egyik, hogy a jelenlegi magyar kormány a magyar emberek érdekét tartja szem előtt, amely sért bizonyos gazdasági érdekeket. Politikai értelemben pedig azt nem nyelik le, hogy kétszer is kétharmados többséget szereztünk. Ráadásul a magyar kormány által képviselt keresztény, patrióta, a nemzeti érdekérvényesítést preferáló politika jelenleg nem tartozik az európai fősodorhoz. Innen indulnak a támadások, az eredmények azonban minket igazolnak.

– Úgy látom, Magyarország „megbocsáthatatlan bűne” emellett, hogy hiába szavaz együtt a Nyugattal az összes kérdésben, nem áll be az atlanti kórusba. Megengedhetjük-e magunknak, hogy ilyen kiélezett nemzetközi helyzetben ne álljunk be a sorba? Hol vannak, vannak-e adott esetben a nemzeti érdekérvényesítésnek határai?
– Kártékony és durva leegyszerűsítésnek tartom atlantista és más dimenziókba beskatulyázni embereket vagy országokat. Egyértelmű, hogy Magyarország melyik szövetségi rendszerhez tartozik. Az Európai Unió és a NATO tagjai vagyunk, ugyanakkor vannak nemzeti érdekeink, amelyeket érvényesíteni is kell mindaddig, amíg az nem sérti az itt felvállalt értékeket. Az Egyesült Államok az egyik legfontosabb szövetségesünk, olyan ország, amelynek a hangjára érdemes odafigyelni. Ám ha olyat hallunk tőle, ami sérti a magyar embereket, azt szóvá tesszük. Barátok közt ezt természetesnek tartom.

– S akkor hova tegyük az olyan nyilatkozatokat, mint a külügyi bizottság elnökéé, aki hogy úgy mondjam több Amerikát várna el a magyar külpolitikától? Jól látom, e kérdésben a Fideszen belül sem teljes az egység?
– Nem ördögtől való, ha a külpolitikáról – mint annyi másról az életben – különbözőképpen gondolkozunk. Nem látok ebben semmi problémát, s gyakran konzultálok Németh Zsolttal, mint ahogy Martonyi Jánossal is. Szeretném leszögezni azt is, hogy sikeres kül- és külgazdasági politikát jól működő kétoldalú amerikai kapcsolatok nélkül nem lehet építeni.

– Amikor a világ átalakulásáról beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az egyre inkább a kommunikációra alapul, így aztán minden szónak súlya van. Mit mond akkor, amikor mondjuk az előttünk álló amerikai útján a magyar illiberális államról érdeklődnek?
– Ha ez felvetődik, azt tudom mondani, hogy Magyarország és a közép-európai országok azért tudnak sikeresek lenni, mert meg tudták tenni azokat a strukturális változásokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a kétségtelenül gyorsan változó világban. Felépítették a munkaalapú társadalmakat, ahol a munkával szerzett érdem az előrejutás alapja. Emellett persze figyelembe kell venni azt is, hogy Európában és Amerikában más a szóhasználat. Mi itt a keresztény gyökerekre építünk, ennek megfelelően kereszténydemokráciáról beszélünk.

– Hadd vessek fel még egy félreértést. Sokan vonják kétségbe Magyarország európai elkötelezettségét. Ez nem így van, de az itthoni, képletesen szólva az esőért folyamatosan Brüsszelt felelőssé tevő, míg a napsütést kizárólag saját sikerünkként felmutató retorikát figyelve azért tényleg felvetődhetnek egyesekben kételyek. Nem gondolja?
– Mi már annyit magyaráztuk, hogy mit miért teszünk! Vannak, akik ezt értik és becsülik. Vannak, akik nem értik vagy nem értenek vele egyet, amit szakmai vitákon el is mondanak, s ezzel nincs is semmi baj. De vannak, akik pontosan tudják, miről van szó, a mondanivalónkat azonban szándékosan félreértelmezik és hazug kontextusba helyezik. Jól láthattuk ezt többször is az Európai Parlamentben, ahol a magyar miniszterelnök személyesen védte meg Magyarországot.

– A formálódó magyar külpolitikát leginkább talán a pragmatikus jelzővel illethetjük. Jól mutatja ezt első külföldi, Szlovákiába vezető útja is. Ki gondolta volna ezt még akár pár éve is?! Ez azt jelenti, hogy a jövőben a szomszédságpolitikát nem a „székely zászlós” megközelítés határozza majd meg, hanem a Közép-Európa erősítését követő érdekek?
– Nem gondolnám ennyire túl a dolgot. Minden relációban a magyar érdeket kell szolgálni, ez pedig adott esetben az, hogy stabil, kölcsönös megbecsülésen alapuló kapcsolatunk legyen Szlovákiával. Egyrészt ez a közép-európai együttműködés leginkább unikális láncszeme, amely nélkül a régió nem tud hatékonyan fellépni. Másrészt vannak a két ország között nagyon forró témák – elsősorban az ott élő magyar közösség ügyében –, amelyeket szeretnénk minél előbb megoldani. Ehhez azonban olyan közös sikertörténeteket kell felépíteni, amelyek megágyaznak ennek.

– Tetszik ez a megközelítés, ám ezzel messze nem mindenki fog egyetérteni
– Lehet, s ez a természetes, ám adott esetben a céllal azok is egyetérthetnek, akik másként közelítenének a kérdéshez.

– A beszélgetésben felvázolt koordináta-rendszerben kell működniük a nagyköveteknek is, akiknek, mint a kormányfő fogalmazott, józan ésszel és bátorsággal kell képviselniük az országot. Hogy jobban értsük, segítsen annak megítélésében, hogy biztosi meghallgatásán az elmúlt négy évtől elhatárolódó Navracsics Tibor józan taktikus volt, vagy bátor?
– Navracsics Tibor jelölésével a kormány a lehető legjobb döntést hozta meg, s büszkék leszünk rá akkor is, ha tudjuk, hogy nem szigorú értelemben vett magyar, hanem európai biztosként fog dolgozni. Szakmailag most sem tudták megfogni, csak hajuknál fogva előrángatott politikai ügyekkel. S hogy mit miért mondott, arról őt lenne érdemes megkérdezni, sokáig együtt dolgozva vele azonban egyértelműen korrekt, lojális embernek ismertem meg.