Újabb tíz ember mehetett haza a kórházból

Az ebola lappangási ideje három hét, ezalatt a megfigyeltek közül senkinél nem jelentkeztek a betegségre jellemző tünetek.

MD
2014. 10. 27. 16:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nyugat-Afrikában járványt okozó vérzéses láz lappangási ideje három hét, ezalatt a megfigyeltek közül senkinél nem jelentkeztek a betegségre jellemző tünetek, és az elvégzett vizsgálatok is negatív eredményeket mutattak. Távozhatott a kórházból például az ápoló férje, egy közeli ismerőse, két fodrász, akiknél azelőtt járt, hogy kiderült a betegsége, illetve egy háziorvos, aki megvizsgálta. Utóbbi nyilatkozott is a sajtónak, azt mondta, nagyon kemény volt az elmúlt három hét, és szeretné elfelejteni.

Az ebola miatt karanténba zárt tizenhét ember közül öten már a múlt héten hazamehettek. Továbbra is a klinikán marad az a férfi, aki abban a mentőautóban utazott, amelyikkel kórházba szállították a fertőzött ápolót. A kórház tájékoztatása szerint őt nem az ebola miatt tartják bent. Továbbra is kezelik Teresa Romerót, akinek szervezete a laborvizsgálatok szerint sikeresen legyőzte a fertőzést, de még lábadozik.

A 44 éves ápoló volt az első, aki nem Nyugat-Afrikában, hanem Európában fertőződött meg a vírussal. Október 6-án vitték be a III. Károly-klinikára, ahol egyébként is dolgozik. Az első tünetek már szeptember 29-én felléptek nála. Előzőleg – augusztusban és szeptemberben – a madridi kórházban halt meg két spanyol misszionárius, aki Nyugat-Afrikában kapta el a betegséget. Az ápoló úgy fertőződött meg, hogy védőruháját levéve véletlenül az arcához nyúlt kesztyűjével.

Az eset miatt felállított vizsgálóbizottság súlyos szakmai hiányosságokat állapított meg: az ebolás betegek kezelésében közreműködő egészségügyi dolgozók nem voltak megfelelően felkészítve, és a védőfelszerelések is hibásak voltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.