Újrázhat a brazil elnök asszony

Szűk többséggel újraválasztották Dilma Rousseffet a vasárnapi brazíliai elnökválasztás 2. fordulójában.

BuL
2014. 10. 27. 6:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választási bizottság a voksok 99,66 százalékának összeszámlálása alapján közölte, hogy Rousseff a szavazatok 51,6, kihívója, Aécio Neves pedig a szavazatok 48,4 százalékát gyűjtötte össze.

A szombaton nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások 4-6 százalékos előnyt mutattak Dilma Rousseffnek szocialista párti kihívójával szemben.

Az eredmények közzététele után Neves a választói előtt tartott beszédében elismerte vereségét.

Az újraválasztott elnök a győzelmi beszédében azt hangoztatta, nem hiszi, hogy a szoros választási eredmény megosztja majd a brazilokat, hanem inkább még gyorsabb és mélyrehatóbb változásokhoz fog vezetni. Rousseff politikai reformokat és a korrupció elleni könyörtelen harcot ígért, és azt, hogy folytatódni fognak a szociális programok is második hivatali ideje alatt. Egyik legfontosabb céljának nevezte a gazdasági növekedés beindítását.

A brazíliai elnökválasztást egyfajta népszavazásnak is lehet tekinteni, mert a szavazók ítéletet mondtak a Rousseff irányította, s kormányon lévő baloldali Munkáspárt elmúlt 12 évi munkájáról, amelyre ez idő alatt számos korrupciós botrány vetett árnyékot.

A kemény választási kampány és a két jelölt versengése két táborra osztotta a brazíliai szavazókat: azokra, akik úgy gondolták, hogy csak a hivatalban lévő elnök fogja oltalmazni és felzárkóztatni a szegényeket, és azokra, akik arról voltak meggyőződve, hogy kizárólag Neves piacbarát gazdaságpolitikája tudja fellendíteni a recesszióban lévő gazdaságot.

Elemzők szerint Rousseff győzelmét elsősorban azoknak köszönheti, akik számára pozitív változást hoztak a kormány által következetesen végrehajtott szociális programok. Becslések szerint az elmúlt időszakban mintegy húszmillió brazilnak sikerült kievickélnie a mélyszegénységből, és átlépnie az „alsó középosztályba”. A régi-új államfő választóinak többsége ennek megfelelően a kevésbé fejlett északi-északkeleti államok lakói közül került ki, míg Nevesre zömében a legfejlettebb dél-délkeleti államok és Brazília középső részének lakói szavaztak. Megfigyelők szerint döntő szerepe volt a hivatalban lévő elnök győzelmében a sűrűn lakott Minas Gerais államnak, ahol Neves két ciklusban is a kormányzó volt. Itt Rousseff a szavazatok 52,4 százalékát gyűjtötte össze, ugyanakkor az ország gazdasági motorjának tartott szomszédos Sao Paulo államban Nevest a szavazók 64 százaléka támogatta.

A szavazások rendjének biztosítására mintegy négyszázezer rendőrt és katonát mozgósítottak, ebből harmincötezret Rio de Janeiróban, ahol a múlt héten összecsapások voltak a rendőrök és a kábítószer-kereskedő bandák között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.