– Elsőként ért a célba nemrég az amerikai 38. lovasezred (38th Cavalry Regiment) Koszovóban megrendezett katonai menetversenyén. Hány katonát előzött meg?
– Több mint 400 induló közül bizonyultam a legjobbnak. A jelenleg Koszovóban szolgáló amerikai alakulat szervezte a versenyt, közülük vettek részt ebben a legtöbben. A második legnagyobb résztvevő csapat a magyar volt, 34 fővel. A megmérettetést egyébként az amerikai egység második világháborús cselekedeteiknek emléket állítva rendezték meg Cavalry Charge (lovas roham) névvel a KFOR erőknél szolgáló katonáknak.
– Mit szóltak az amerikaiak, hogy az általuk szervezett versenyen egy magyar nyert, miközben ráadásul ők vettek részt a legnagyobb létszámban?
– Sportszerűen gratuláltak, de természetesen szerettek volna elsők lenni. A legjobbjuk vezetett is előttem, de az utolsó egy kilométeren megelőztem. A harmadik helyezést is elvették egyébként tőlük, a bronzérmes helyre egy lengyel katona futott be a célba. Ezt követően mindenki azt kérdezgette, hogy sportoló vagyok-e?
– Egyébként sportoló?
– Csak amatőr szinten. Több futóversenyen és honvédségi túlélő versenyen részt vettem már otthon is, honvédségi futóbajnok is vagyok.
– Milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy ilyen katonai verseny résztvevőjének?
– A Bondsteel tábor dimbes-dombos területén kijelölt pályán az első, 7,9 kilométeres szakaszt bakancsban, egy 10 kilogrammos hátizsákot cipelve kellett megtenni. A zsákom az izzadságtól később 12 kilogrammossá vált. Egyenes terep nem volt, hol felfelé, hol pedig lefelé kellett futni a murvás földutakon. Szerencsére jól bejáratott bakancsot viseltem, így nem jártam úgy, mint sokan, akiknek feltörte a lábát a katonai viselet. A második ugyanilyen hosszú körben már tetszőleges sportfelszerelésben, futva kellett leküzdeni a meredek emelkedőket és lejtőket. A távokat egy óra tíz perc alatt sikerült megtennem.
– Itt nem állt meg, nemsokára elindult egy újabb, hasonló versenyen, amelyet szintén megnyert.
– Ezt követően megnyertem az úgynevezett „Dán menetet” is. Itt hasonlóan nehéz körülmények között kellett „menetelni.” A verseny lényege, hogy mindenhol, ahol dán katonák is szolgálnak, jótékonysági célra megszerveznek egy-egy ilyen vetélkedőt. Ezen a megmérettetésen mindenkinek egy tíz órán belüli szintidőt kell teljesíteni gyalogolva, illetve futva.
– Melyik magyar alakulatnál szolgál és hány misszióban vett részt eddig?
– A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárnál szolgálok Tatán. A KFOR kontingensben, Pristinában teljesítek szolgálatot hadműveleti tisztként. Ez az első misszióm, augusztustól vagyok itt, és fél év elteltével mehetek haza.
– Akkor a karácsonyt is külszolgálaton tölti. Mit szólt ehhez a család?
– Közösen vállaltuk, megbeszéltük a feleségemmel, hogy részt veszek a misszióban. Nem volt könnyű döntés, hiszen két pici gyerekem van, egy kisfiú és egy kislány, akik egy és négyévesek. Interneten persze tartjuk a kapcsolatot, a lehetőségekhez igazodva, gyakran beszélgetünk. Arra is jó a sport, hogy könnyebben legyőzze az ember a misszióval járó lelki és fizikai nehézségeket. Olyan kikapcsolódás, amelyben szerencsére parancsnokaink is támogatnak. A magyar kontingens vezetésének sokat köszönhetek, sok figyelmet szentelnek a fizikai felkészítésünkre. A velünk szolgáló nyugati katonák is elismerik, hogy a technikai, felszerelésbeli elmaradás ellenére a Magyar Honvédség katonái sok esetben még jobban meg tudják oldani a missziós feladatokat, mint ők.
