Büntetőjogi eljárást indított Kijev a szeparatisták ellen

Állítják: a voksolás súlyos ellentmondásban van a szeptember 5-én aláírt minszki jegyzőkönyv betűjével és szellemével.

MNO
2014. 11. 02. 13:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ezen terrorszervezetek képviselői november 2-án Doneck és Luhanszk megye egyes területein törvénytelen módon, Ukrajna alkotmányát és jogszabályait megsértve rendezik meg a népi tanácsok és azok vezetőinek megválasztását” – hangsúlyozta az SZBU. A biztonsági szolgálat szerint a szeparatisták választása az „államhatalom megszerzését célzó cselekedetekre utaló jeleket mutat”. A büntetőjogi eljárást ez alapján az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére és az államhatalom megszerzésére irányuló cselekmény gyanújával indították.

Amint kinyitottak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek a kelet-ukrajnai szakadárok által megszállt területeken, az SZBU hivatalosan megindította a vizsgálatot az ügyben – írta a Facebookon Markijan Lubkivszkij, az SZBU főnökének tanácsadója. Kijev előre jelezte, hogy nem fogja törvényesnek tekinteni a szakadárok által kiírt választást. Petro Porosenko ukrán elnök a héten kijelentette, hogy az egész kelet-ukrajnai békefolyamatot veszélyezteti az oroszbarát szakadárok „álválasztása”. Leszögezte, hogy a voksolás súlyos ellentmondásban van a szeptember 5-én aláírt minszki jegyzőkönyv betűjével és szellemével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.