„Skóciai Szent Margit olyan különleges asszony volt, aki nemcsak lélekben, hanem valóságosan is összekötötte az épp csak megszületett keresztény Európa két határvidékét: Britanniát és Magyarországot” – hangsúlyozta beszédében Áder János. A rendezvényen bejelentették a Nagy-Britannia és Magyarország együttműködésével megvalósuló Szent Margit öröksége program (Queen Margaret Legacy Programme) elindítását.
A vacsorán Szabadhegy Péter nagykövet ismertette a programot, amely brit és magyar diákoknak kíván tanulmányi lehetőséget biztosítani olyan területeken, amelyek közeli kapcsolatba hozhatók Szent Margittal és hagyatékával. A program első kedvezményezettje 2015 őszétől az edinburgh-i Margit Királynő Egyetem és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem.
Petra Wend professzor, a skóciai intézmény rektora kijelentette: „Az egyetem rendkívül büszke arra, hogy részese lehet a Szent Margit öröksége programnak. Szent Margithoz hasonlóan a Margit Királynő Egyetem célja is az, hogy megújítson, kérdezzen, neveljen, teljesítsen és ossza meg a megszerzett tudást.”
Szent Margit a Magyar Királyságban született és Szent István udvarában nőtt fel a 11. században, majd később III. Malcolm skót király feleségeként nagy tiszteletet vívott ki magának az országban. A szegények és árvák iránti elhivatottsága, a művészetek, az oktatás, az igazságosság és a szociális felelősségvállalás pártfogása miatt Szent Margitot gyakran Skócia gyöngyszemeként emlegették.
A hagyományteremtő szándékkal rendezett est célja egyebek között az volt, hogy felhívja a figyelmet arra a kulturális és szellemi örökségre, amely Szent Margit személyén keresztül összeköti Skóciát, Angliát és Magyarországot.