ENSZ: jövőre véget érhet a járvány

Bár a helyzet még mindig rossz, az erőfeszítéseknek hála már 2015-re véget vethetnek az ebolajárványnak.

VZ
2014. 11. 07. 13:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nabarro ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a világ a betegség feltartóztatását célzó küzdelemnek még a negyedénél sem jár. Mint mondta, teljes készenlétben kell lenni egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó ebolás beteg kezelése. A helyzet még mindig rossz – tette hozzá.

David Nabarro egy hónappal ezelőtt még arról beszélt, hogy az ebolás megbetegedések száma valószínűleg 3-4 hetente a duplájára nő. Akkor felhívta a figyelmet, hogy globális összefogás nélkül a világnak örökre együtt kell élnie az ebolavírussal. Az utóbbi egy hónapban azonban Nyugat-Afrika bizonyos részein láthatóan lassult a betegség terjedése, vannak azonban olyan helyek, ahol változatlan a helyzet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdai jelentése szerint a járvány februári kezdete óta 13 042 ebolás esetet regisztráltak, közülük 4818-an meghaltak. Az ENSZ szakosított szerve közölte, hogy Libériában láthatóan lassul a vírus terjedése, míg Sierra Leonéban továbbra is növekvő tendenciát mutat, Guineában pedig nincs változás ezen a téren.

Nabarro kitért arra, hogy az ebolajárványtól leginkább sújtott három nyugat-afrikai országban két hónap alatt megötszörözték az ebolások kezelésére fenntartott ágyszámot, emellett pedig fokozták a fertőzött betegek és a velük kapcsolatba került emberek felkutatását célzó erőfeszítéseket is. Mindez hozzájárult az ebolás megbetegedések számának csökkenéséhez. Ennek ellenére nem lehet kijelenteni, hogy a „nehezén már túl vagyunk” – hangsúlyozta.

David Nabarro emlékeztetett arra, hogy az ENSZ módosított becslése szerint 1,5 milliárd dollárra (375 milliárd forintra) van szükség a betegség elleni küzdelemhez, ami azt jelenti, hogy az eddigi felajánlásokhoz még 700 millió dollár (175 milliárd forint) hiányzik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.