Erdogan: Természetellenes a nők és férfiak teljes egyenjogúsága

A török államfő élesen bírálta a feministákat, amiért azok szerinte elutasítják az anyaságot.

RZ
2014. 11. 24. 19:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Vallásunk (az iszlám) egyetlen helyet jelölt ki a nők számára (a társadalomban): az anyaságot” – mondta Recep Tayyip Erdogan egy isztambuli konferencián, amelyet a nők és a jog témájában rendeztek. „Bizonyos emberek meg tudják ezt érteni, míg mások nem. Önök ezt nem tudják elmagyarázni a feministáknak, mert ők nem fogadják el az anyaság eszméjét” – tette hozzá.

A török államfő szerint a férfiakat és a nőket nem lehet azonos módon kezelni, mivel az az emberi természetnek ellentmondana. Erdogan ezzel kapcsolatban példaként említette a munka világát. „A nőkkel nem lehet ugyanazt a munkát elvégeztetni, mint a férfiakkal, ahogy az a múltban, a kommunista rezsimek idején megszokott volt” – mondta. A terhes és a szoptatós nők nem dolgozhatnak ugyanolyan körülmények között, mint a férfiak – jegyezte meg Erdogan.

A török államfő kitért arra is, hogy a nők elleni erőszak elfogadhatatlan és az iszlám szabályait sérti. Törökországban majdnem naponta megöl egy nőt a férje, az élettársa vagy valamelyik rokona. Egy török női egyesület vizsgálata szerint az utóbbi időben jelentősen nőtt a családon belüli erőszakos cselekmények száma: idén már 260 nőt gyilkoltak meg, míg tavaly egész évben 214-et.

Erdogant 11 éven át tartó miniszterelnöksége alatt rendszeresen azzal vádolták, hogy iszlamizálni akarja a társadalmat, ennek részeként pedig a nők jogainak megnyirbálására törekszik. A politikus, aki augusztus óta államfő, korábban számos alkalommal feldühítette a török feminista mozgalmakat azzal, hogy megpróbálta – eddig sikertelenül – korlátozni a nők abortuszhoz való jogát, és azt javasolta a gyengébb nem tagjainak, hogy legalább három gyermeket szüljenek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.