Megsebesülhetett az Iszlám Állam túszainak brit hóhéra

Jihadi John is részt vett a szervezet vezetőinek a szíriai–iraki határ közelében tartott november 8-ai tanácskozásán.

TK
2014. 11. 16. 10:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mail on Sunday című tömeglap úgy tudja, Jihadi John is részt vett a szervezet vezetőinek a szíriai–iraki határ közelében tartott november 8-ai tanácskozásán. Korábbi hírek szerint Abu Bakr al-Bagdadi, a terroristák vezetője szintén megsebesült, talán meg is halt az összejövetel helyszínét ért légicsapásban.

A Jihadi Johnról szóló hírekkel kapcsolatban a brit külügy-minisztérium szóvivője elmondta, tudnak róluk, de nem tudják megerősíteni. A Mail on Sunday egy meg nem nevezett nővérre hivatkozva arról írt, hogy Jihadi Johnt, Bagdadit és az Iszlám Állam más sebesült tagjait kórházba, majd a szíriai Rakkába vitték. A lap szerint nem tudni, milyen súlyosak a sérüléseik.

Az Iszlám Állam az elmúlt időszakban négy – két amerikai és két brit – túsz lefejezéséről tett közzé nagy port felkavaró videofelvételeket, amelyeken egy brit akcentussal beszélő álarcos hóhér látható és hallható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.