Öt halottja van a legionáriusbetegségnek Portugáliában

Kétszázharminc fölé emelkedett Portugáliában a legionáriusbetegséggel fertőzöttek száma.

WL
2014. 11. 11. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóságok hétfő esti tájékoztatása szerint a szakemberek még mindig keresik a járvány forrását. Az első megbetegedéseket péntek este jelezték a fővárostól, Lisszabontól mintegy 30 kilométerre lévő Vila Franca de Xirából. A 233 eset közül 228-at regisztráltak Lisszabonból vagy környékéről, ami azt jelenti, hogy öt megbetegedést az ország más részeiből jelentettek.

Az országos tiszti főorvos már az első – szombati – haláleset után aggasztónak nevezte a helyzetet. Három beteg vasárnap halt bele a kórba, az ötödik pedig hétfőn.

Anibal Cavaco Silva államfő nyugalomra intette a lakosságot és hangsúlyozta, hogy bízniuk kell az egészségügyi hatóságokban. Elismerte ugyanakkor, hogy egy ilyen járvány „nem normális”.

A kormányzat óvintézkedéseket hozott, többek közt elrendelte a víz nagyobb mértékű klórozását a hálózatban, valamint több településen a szökőkutak leállítását. A legionáriusbetegség a Legionella baktériumfajhoz tartozó és a levegőben található kórokozók útján terjed. A baktérium csak abban az esetben veszélyes, ha a fertőzött vizet apró cseppek formájában belélegzi az ember.

A tüdőbe jutva a baktériumok az influenzajellegű tüneteket követően súlyos tüdőgyulladást, emésztőrendszeri és idegrendszeri megbetegedést, legvégső esetben pedig halált okozhatnak. A betegség lappangási ideje két hét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.