Semjén a békefenntartókhoz látogatott

A miniszterelnök-helyettes felkereste a magyar békefenntartó kontingenst is.

mr
2014. 11. 27. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek elmondta, hogy az MFO téli táborában találkozott az ott szolgálatot teljesítő magyar katonai és rendőri kontingens tagjaival, akikkel szemben hangsúlyozta missziójuk fontosságát, és akiket biztosított Magyarország megbecsüléséről az „általuk teljesített feladatok magas szintű ellátásáért”.

Semjén Zsolt ugyancsak ellátogatott a Sínai-félsziget déli részén található Szent Katalin-kolostorba, ahol találkozott a rendház vezetőjével és több más szerzetessel is. A kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes elmondása szerint látogatásának fő célja az volt, hogy kifejezze a magyar kormány szolidaritását a keleti keresztényekkel.

Semjén Zsolt egyiptomi látogatása pénteken ér véget. Szerdán megnyitotta a Magyar Nemzeti Kereskedőház kairói képviseleti irodáját, valamint tárgyalt Ibráhim Mahlab egyiptomi miniszterelnökkel, és találkozott az észak-afrikai ország magas rangú vallási vezetőivel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.