Száz embert mészároltak le Kongóban

A tettesek egy helyi milícia tagjai voltak, akik a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya megdöntéséért harcolnak.

VZ
2014. 11. 24. 15:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tömeges mészárlást a múlt csütörtökön hajtották végre az ásványi forrásokban gazdag tartományban fekvő Beni város közelében, ahol az utóbbi hónapokban már mintegy kétszáz civil vesztette életét az ugandai lázadók támadásaiban.

„Kilencvenöt holttestet tömegsírba temettek, kilenc másik pedig a hullaházban van” – mondta egy ellenzéki politikus. Mások hetven és száz közé teszik az áldozatok számát.

A kinshasai kormány egyelőre nem számolt be az előző heti mészárlásról.

A rajtaütést a feltételezések szerint a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) elnevezésű fegyveres szervezet tagjai hajtották végre. Bár a szervezetet ugandai muszlimok alapították, a csoport elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében tevékenykedik.

Az ADF mintegy húsz évvel ezelőtt jött létre, célja az ugandai kormányzat elleni fellépés volt. Tavaly az ENSZ 1200-1500 fősre becsülte fegyveres erejét, de azóta a békefenntartók és a kongói hadsereg offenzíváit követően az ADF vélhetően több kisebb csoportra oszlott a kelet-kongói térségben, az ugandai határ közelében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.