Több mint ötven sérültje van a balesetnek

Súlyos buszbaleset történt vasárnap Berlin közelében, a szerencsétlenségben több mint ötvenen megsérültek.

LR
2014. 11. 23. 17:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Berlin körüli autópálya-gyűrű déli szakaszán, az A10-es sztrádán egy lengyel busz egyelőre ismeretlen okból letért az útról és felborult. Tizenegy utas súlyosan megsérült, egyiküket életveszélyes állapotban szállították kórházba. További negyven utas kisebb zúzódásokat szenvedett. A busz Észak-Rajna-Vesztfália tartományból Lengyelország északi része felé tartott 69 utassal. Az utat a Sindbad nevű lengyel társaság szervezte. A cég szóvivője elmondta, hogy egy alvállalkozó üzemeltette a 2010-ben gyártott buszt, amelyet legutóbb az idén szeptemberben vizsgáltak át, a műszaki engedélye pedig 2015 márciusáig érvényes.

A Die Welt című lap az online kiadásában közölt összeállításában kiemelte, hogy ugyancsak a Sindbad szervezésében közlekedett az a turistabusz, amely júliusban Drezda mellett az A4-es autópályán megcsúszott és a szalagkorlátot áttörve átsodródott a szembejövő sávba, ahol összeütközött egy ukrán kisbusszal, majd az autópálya melletti árokba zuhant. A balesetben tizenegy ember meghalt és negyvenen megsérültek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.