Zarándokok sátrai mellett robbantottak, 14-en meghaltak

Tizennégy iraki síita meghalt, 32 megsebesült vasárnap az iraki fővárosban egy pokolgépes merényletben.

BLM
2014. 11. 02. 21:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a támadás egy olyan út mentén történt, amelyen zarándokok haladtak a síiták szent városába, a fővárostól délnyugatra fekvő, Kerbalába, hogy az Asúra ünnepség keretében megemlékezzenek Huszein imámnak, Mohamed próféta unokájának haláláról.

Huszein egy, az iszlám világa feletti uralomért vívott csatában vesztette életét. A 680-ban lezajlott ütközet döntő mozzanat volt abban, hogy az iszlám két – szunnita és síita – ágra szakadt. A VII. századi esemény az igazságnak a zsarnokság elleni, a jónak a rossz elleni küzdelmét jelképezi a síita hívők szemében.

A megemlékezésnek az ad különös jelentőséget ebben az évben, hogy az Iszlám Állam szunnita szélsőséges fegyveresei, amelyek nagy területeket vontak ellenőrzésük alá Bagdadtól délre, a Kerbalába vezető úttól nem messze, eretnekeknek tekintik a síitákat.

A Szaddám Huszein rendszere idején számbeli többségük ellenére elnyomást elszenvedett iraki síiták a diktátor 2003-as megbuktatása óta nagy számban vesznek részt a vallási eseményen, amely egyúttal gyakran képezi merényletek célpontját.

Az iraki fegyveres erőknek síita milíciák támogatásával sikerült visszahódítani a dzsihadistáktól Dzsúfr al-Szakr régiót, amely a többségében szunniták lakta Fallúdzsa, valamint a síiták két szent városa, Kerbala és Nedzsef között fekszik. A terület visszafoglalásával biztonságosabbá válik a zarándokok útja.

A 28 milliós népességű, 61 százalékban síita vallású Irakban és a szomszédos, 90 százalékban síita többségű 70 milliós Iránban együttesen több millió férfi vesz részt az ilyenkor szokásos menetekben. A felvonuló hívők ilyenkor mellkasukat és hátukat ostorozva Huszein imám szenvedésére emlékeznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.