A görög parlamentben nem sikerült államfőt választani

Sztavrosz Dimasz korábbi EU-biztos és volt külügyminiszter nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

MNO
2014. 12. 17. 22:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Antonisz Szamarasz kormányfő jelöltje a 300 fős törvényhozásban csupán 160 szavazatot kapott. A 73 éves politikusnak kétszáz szavazat kellett volna a győzelemhez. Százharmincöten szavaztak ellene, öten tartózkodtak. Még két fordulót tartanak, december 23-án és 29-én. A második fordulóban is kétszáz szavazatra lesz szükség a győzelemhez, míg a harmadikban már csupán 180. Amennyiben ez utóbbiban sem lesz eredményes a választás, feloszlatják a törvényhozást és előre hozott parlamenti választásokat írnak ki.

A csőd szélére sodródott Görögország 2010 óta összesen 240 milliárd euró hitelt kapott az Európai Uniótól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök idén nyáron jelezte, hogy mielőbb szabadulna az EU és az IMF gyámkodása alól. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint ugyanakkor a legnépszerűbb görög párt a baloldali Sziriza, amely fogadkozik, hogy hatalomra jutása esetén azonnal felmondja a pénzügyi segélyprogramot. Noha Görögország már túljutott a válság leküzdésének a nehezén, még mindig szüksége van a pénzügyi partnerei által nyújtandó hitelekre.

Ezek a fejlemények nagyon megijesztették a befektetőket, akik nem bíznak abban, hogy Görögország képes önállóan finanszírozni magát a tőkepiacokról. Az IMF szerint Görögország még messze áll attól, hogy kizárólag a piacokról finanszírozza tevékenységét. Szamarasz a múlt héten arra figyelmeztette pártja parlamenti képviselőit, hogy katasztrofális hatása lehet annak, ha a kormány megbukik az elnökválasztás kudarca miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.