Bajba kerültek Katalónia vezetői

Vizsgálat indul Artur Mas katalán elnökkel szemben a november 9-i „alternatív” népszavazás megtartása miatt.

TK
2014. 12. 22. 19:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület rendkívüli ülésén harminckét beadványt vizsgált meg, amelyekben a katalán függetlenségről szóló véleménynyilvánító konzultáció után az autonóm közösség elnökét, kormányát, parlamentjét és magas rangú politikusokat vádoltak meg törvénytelenséggel. A vádak közt polgári engedetlenség, hatalommal való visszaélés, részrehajló jogalkalmazás és közpénzek hűtlen kezelése szerepelt.

A legfelső bíróság döntése szerint számos esetben megalapozatlanok voltak a vádak, de az alkotmánybíróság döntéseivel szemben tanúsított engedetlenség gyanúja miatt három katalán vezetővel szemben tartja indokoltnak az eljárás megindítását. Artur Mas katalán elnök, valamint helyettese, Joana Ortega és Irene Rigau regionális oktatásügyi miniszter szerepét fogják vizsgálni a „törvénytelen” népszavazás megrendezésében.

Az ügy előzménye, hogy a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette a november 9-re kiírt katalán függetlenségi népszavazás megtartását, majd a helyette összehívott „alternatív” véleménynyilvánító konzultációt is. A katalán kormány ennek ellenére megtartotta a voksolást, amelyen az 5,4 millió szavazásra jogosult közül 2,3 millióan vettek részt. Nyolcvan százalékuk, 1,8 millió ember voksolt a Spanyolországtól való elszakadásra.

Artur Mas azzal érvelt a referendum megrendezése mellett, hogy a katalán népnek joga van saját sorsáról dönteni, míg a spanyol kormány az alkotmányra hivatkozott, amely kimondja, hogy csak országos szinten lehet népszavazást tartani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.