Elfogadták a román költségvetést

Elfogadta a román parlament vasárnap a 2015-ös évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát kitevő államháztartási hiánnyal számol.

RZ
2014. 12. 21. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlamenti vita előtt a bukaresti kormány megállapodott nemzetközi hitelezőivel – a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal – arról, hogy 2015-ben az eredetileg vállalt 1,4 százalékos hiánycélhoz képest GDP-arányosan 0,43 százalékot fordítanak pluszban az uniós projektek önrészének fedezésére.

A Ponta-kabinet 2015-ben is 2,5 százalékos gazdasági növekedést remél, akárcsak az idén, így a GDP 709,68 milliárd lej lehet, amely – a büdzsé tervezésénél figyelembe vett 4,42 lejes euróárfolyamon – 160,56 milliárd eurónak felel meg. A költségvetés megszavazásának napján (a kelet-európai valuták utóbbi időben tapasztalt gyengülése közepette) a román jegybank által közölt euróárfolyam 4,475 lej volt.

A román parlament által megszavazott büdzsé 2,2 százalékos éves inflációval és 226 milliárd lejes (51,1 milliárd euró) bevétellel számol. A költségvetés kiadása 239 milliárd lej (54,1 milliárd euró) lesz, vagyis a deficitet 13 milliárd lejre (2,9 milliárd euró) tervezik.

Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő azt hangsúlyozta, hogy jövőre nem lesznek adó- és illetékemelések. Az ipari létesítményekre kivetett 1,5 százalékos speciális adót – az úgynevezett „oszlopadót” – 1 százalékra csökkentik január 1-jével. A kormány a teljes ellátású turisztikai csomagok esetében 9 százalékos kedvezményes áruforgalmi adót vezet be a jelenlegi 24 százalékos általános áfa helyett.

A jobbközép ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) – amelynek éléről államfővé választották Klaus Johannist – bejelentette, hogy az alkotmánybíróságnál támadja meg a költségvetési törvényt, amely így várhatóan nem lép hatályba január elseje előtt. A PNL az adócsalást bátorító, a befektetéseken takarékoskodó, gazdaságellenes, sebtében összetákolt improvizációnak nevezte a Ponta-kormány jövő évi költségvetését.

Románia 2013-ban sorozatban a harmadik hitelszerződését kötötte az IMF szervezésében. A 2015-ben lejáró, 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodás várhatóan az utolsó, mert a bukaresti kormány már korábban jelezte, nem akar újabb hitelszerződést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.