A világi Nidáa Tunisz párt vezetője a vasárnap rendezett második fordulón leadott szavazatok 55,68 százalékát kapta meg, míg ellenfele, az ideiglenes államfői tisztséget eddig betöltő Monszef Marzúki mindössze a voksok 44,32 százalékát szerezte meg.
A szavazásra jogosultak mintegy 60 százaléka járult az urnákhoz, ami 10 százalékkal marad el az első forduló részvételi arányától.
Marzouki az eredményhirdetést követően elismerte vereségét és gratulált riválisának.
Esz-Szebszi győzelmével lezárul az észak-afrikai ország lassan négy éve tartó demokratizálódási folyamata, amely Ben Ali tekintélyelvű államfő egypárti uralmának 2011-es megdöntésekor vette kezdetét.
A veterán politikus vezette Nidáa Tunisz kapta a legtöbb szavazatot az októberben tartott parlamenti választásokon, majd esz-Szebszi szerezte meg a legtöbb leadott szavazatot az elnökválasztás novemberben tartott első fordulóján is.
Esz-Szebszi már röviddel a szavazófülkék vasárnap esti zárása után magát kiáltotta ki győztesnek. Beszédében békülékeny hangot ütött meg riválisával szemben, és Marzúki követőit arra buzdította, működjenek vele együtt az ország újjáépítésében.
A szavazás különösebb rendbontás nélkül zajlott le, de a forradalom előtti fél évszázad alatt hatalmon lévő mindét államfő idején magas kormányfunkciókat betöltő politikus győzelmi beszédét heves zavargások követték az ország déli részén.
El-Hámmában hétfőn több száz – egyes források szerint mintegy 4000 – tüntető vonult az utcára, akik az előző esti összecsapások során őrizetbe vett tíz társuk szabadon engedését követelték. A demonstrálók felgyújtottak két rendőrőrsöt, majd elfoglalták a város több utcáját, amelyekre égő autógumikat hajítottak. Szemtanúk szerint a tüntetők ellen egyebek mellett könnygázt is bevető rendőrök több demonstrálót őrizetbe vettek.
A voksolás alatt kiéleződtek az ellentétek mind az iszlamisták és a világi erők, mind pedig a fővárost is magába ölelő tehetősebb tengerparti régió és az ország szívében található szegényebb vidékek között is. Ez utóbbi területek lakosai nagyrészt Marzúkira szavaztak.
Megfigyelők szerint az elnökválasztás eredménye mögött az állhat, hogy az en-Nahda iszlamista párt, amely a 2011-es forradalom óta uralta Tunézia politikai erőviszonyait, nem tudta megfelelő módon kezelni az ország gazdasági és politikai kihívásait, amelyek részét képzik az elmúlt évek alatt elkövetett terrortámadások is.
Esz-Szebszi visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint győzelme a forradalom vereségét jelenti és kijelentette, hogy ő az a technokrata politikus, akire az elmúlt évek káosza után Tunéziának szüksége van.