Feltehetően iszlamista, rendőrökre támadó férfit lőttek le

Az elkövetőnek korábban is volt már dolga a rendőrséggel.

RZ
2014. 12. 20. 22:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege szerint ez a Szíriában és Irakban ismert „Iszlám Állam nevű dzsihadista csoportnak a rendfenntartó erőket célzó támadási módjára emlékeztet”. A késsel felfegyverkezett férfi délután hatolt be a rendőrösre, a recepción ülő rendőrt az arcán késsel megsebesítette, majd két másik rendőrre támadt, mielőtt azok a szolgálati fegyverükkel lelőtték – közölte a belügyminisztérium.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter elítélte a „durva támadást”, és üdvözölte „a jelen lévő rendőrök hidegvérét és professzionalizmusát”. A megtámadott rendőrök súlyosan megsérültek, de nincsenek életveszélyben, és az ügyészég szerint „a jogos önvédelem minden bizonyítéka” rendelkezésre áll a támadó lelövésének indoklására.

Az 1994-ben Burundiban született támadó – akinek köztörvényes bűncselekmények miatt már volt dolga a rendőrséggel – „attól a pillanattól kezdve, hogy belépett a rendőrőrse, az utolsó leheletéig azt kiabálta, hogy Allah Akbar”.

A titkosszolgálatok nem tartották megfigyelés alatt a támadót, testvérét viszont megfigyelték radikális nézetei és amiatt, mert egy időben csatlakozni akart a szíriai iszlamistákhoz, de végül nem utazott el Szíriába. „A nyomozók azt feltételezik, hogy a radikális iszlamizmus által motivált, rendőrök elleni merénylet történt” – hangsúlyozták rendőrségi források. Az ügyben terrorizmussal kapcsolatos, bűnszövetkezetben elkövetett emberölési kísérlet gyanújával indult eljárás.

Az Iszlám Állam arra buzdítja a dzsihádra jelentkezőket, hogy amennyiben nem áll módjukban a „dzsihád földjére” utazniuk, indítsanak támadásokat „hitetlenek”, katonák, rendőrök vagy éppen civilek ellen. A dzsihadista csoport a nemzetközi koalíció Irakban indított légi csapásaikor célpontként jelölte meg Franciaországot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.