Ferenc pápa a Vatikán közel háromezer dolgozóját fogadta. Először a kúrián dolgozó egyháziakat várta a vatikáni audienciaterembe, utánuk pedig a pápai állam más egyházi és világi alkalmazottaival is találkozott családjaikkal együtt, köztük a Vatikáni Könyvtár, a Vatikáni Rádió és a Vatikáni Múzeum dolgozóival is.
Ferenc pápa a Vatikán minisztériumait képviselő kúria egyházi tagjaihoz szólva kijelentette: mint minden más intézmény, a kúria is számos „lelki betegségben” szenved, amelyek miatt rosszul működik és gyengélkedik is. Az egyházfő anekdotákkal gazdagítva beszédét 15 betegséget sorolt fel, amelyben szerinte a kúria szenved. Többek között azt mondta, hogy a kúria tagjai örökkévalónak, halhatatlannak és mellőzhetetlennek érzik magukat. Zárt köröket alkotnak, a világi hasznot lesik, javakat és hatalmat halmoznak fel, pletykálkodnak, és ezzel másoknak kárt okoznak, néha még az önmutogatás betegségébe is esnek. Máskor túlzott szigorúságtól szenvednek, hiányzik belőlük a humor és az önirónia, vagy a kúrián végzett szolgálatukat puszta tervezésként és könyvelésként élik meg, leginkább egy bürokratához hasonlítva.
Ferenc pápa határozottan fogalmazva kijelentette: a kúria tagjai spirituális Alzheimer-kórban szenvednek, vagyis „lelki képességeik folyamatosan csökkennek ( ), önálló tevékenységre képtelenek ( ), teljes mértékben a jelenben élnek, szenvedélyeiktől, szeszélyeiktől, mániáiktól függnek; falakat és szokásokat építenek maguk körül, és egyre inkább a saját kezükkel emelt bálványoknak lesznek a rabszolgái”.
Az egyházfő az általa említett betegségekre való gyógyszer receptjét is megadta: a kúrián dolgozó papoknak vissza kell szerezni a Krisztussal való életerős, személyes, eredeti és erős viszonyt akár a mindennapi imán keresztül is. Arra is utalt, hogy az egyház tagjainak nem szabad túl sok vagyontárgyat birtokolniuk.
„Egyszer olvastam, hogy a papok olyanok, mint a repülők. Csak akkor lesz hír belőlük, amikor leesnek, de sokan vannak, akik repülnek ( ), ez rámutat papi szolgálatunk jelentőségére és kényességére, arra, hogy mekkora bajt tud okozni egyetlen egy bukó pap az egész egyház számára” – mondta a pápa.
A Vatikán többi dolgozóját Ferenc pápa arra kérte, ne a fogyasztásnak, a „haszontalan ajándékoknak” szenteljék a karácsonyi ünnepeket, inkább gyerekeikkel játsszanak. Az egyházfő bocsánatot is kért tőlük a „fájdalmat okozó” egyházi „botrányok” miatt.