Ferenc pápa: Jézus mindannyiunk ajtaján kopogtat

A karácsony üzenetéről beszélt Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján.

MD
2014. 12. 21. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyházfő hozzátette, hogy Jézus mindannyiunk ajtaján kopogtat, de sokan nem hallják meg világi elfoglaltságaik miatt. Szűz Mária azonban képes volt meghallani és felismerni az isteni üzenet pillanatát, pedig Mária Názáret egyszerű és alázatos lánya volt, aki az akkori Római Birodalom peremén élt – fogalmazott Ferenc pápa. Hangsúlyozta: a karácsony testvérünknek, Jézusnak a befogadása, aki a világnak a béke ajándékát hozza. A karácsony legértékesebb ajándéka a béke – mondta a pápa.

A katolikus egyházfő képviseletében Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás vasárnap a Rebibbia római börtönbe látogatott. A raboknak többek között imakönyveket adott át a Ferenc pápa válogatta imádságokkal. Az olasz főváros legnagyobb börtönében 2500 embert tartanak fogva, közöttük több mint háromszáz nőt, továbbá húsz kiskorú gyermek is az édesanyjával együtt nő fel a rácsok mögött. A rabok közel negyven százaléka nem olasz állampolgár. Sokan betegek, drogfüggők és családi segítség nélkül töltik le a börtönéveket – mondta el Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

Krajewski érsek húsvétkor a másik római börtönben, a Regina Coeliben járt. Ferenc pápa március 21-én a nápolyi Poggioreale börtönbe látogat el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.