Hekkertámadás: szakértők szerint nem Észak-Korea a tettes

Scott Borg: A támadás meghaladja azt a képességi szintet, amelyet eddig megfigyelhettünk az észak-koreaiaktól.

MA
2014. 12. 27. 22:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A hivatalos és a más, általunk összegyűjtött bizonyítékok alapján világos számunkra, hogy Észak-Korea egyértelműen nem felelős a Sony elleni támadás kiterveléséért vagy kivitelezéséért” – mondta a CNN-nek Sam Glines, a Norse kiberbiztonsági cég vezetője.

Scott Borg független informatikabiztonsági kutató pedig azt mondta a hírcsatornának, hogy bár a phenjani rezsim valóban rendelkezik egy kiberhadviselésre szakosodott egységgel, a Sony elleni hekkertámadás „meghaladja azt a képességi szintet, amit eddig megfigyelhettünk” az észak-koreaiaktól.

Az FBI hivatalosan nem kommentálta a CNN-nek ezeket a kételyeket. Korábban nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők azt mondták a hírcsatornának, az FBI és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) képes volt azonosítani, hogy a támadást Észak-Koreából indították.

A támadást – amelynek során a Sony Pictures belső levelezését, forgatókönyveket, megjelentetésre váró filmeket, valamint a cég dolgozóinak és filmsztároknak személyes adatait is ellopták – egy magát Guardians of Peace, vagyis a béke őrzőinek nevező hekkercsoport vállalta magára. Észak-Korea érintettsége azért merült fel, mert a hekkerek azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos támadást hajtanak végre mozik ellen, ha a stúdió bemutatja a The Interview című vígjátékot, amelyben két amerikai újságírót Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolásával bíz meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA). A film vetítését emiatt a nagy amerikai moziláncok megtagadták, de miután Barack Obama elnök elítélte a döntést, kisebb mozik karácsony este vetíteni kezdték a filmet, és a Sony az interneten is elérhetővé tette Amerikában a vígjátékot.

Az FBI korábban azt közölte, hogy a Sony elleni támadásban használt rosszindulatú –  adatmegsemmisítő – szoftver elemzése alapján olyan programhoz jutottak el, amelyet észak-koreai hekkerek már korábban kifejlesztettek és használtak. Ugyanakkor szakértők szerint az említett program már régóta hozzáférhető a világhálón, és bármelyik hekker bevethette volna.

A CNN szerint már csak azért sem Észak-Korea az egyetlen lehetséges tettes, mert a Sonynak több más ellensége is van. Az egyik potenciális támadó a The Lizard Squad (A Gyíkosztag) nevű banda, amely karácsony este megbénította a Sony Playstation játékkonzolrendszerét, és korábban már számos jelentős támadást hajtott végre nagy játékszolgáltatások ellen.

Az is elképzelhető – írta a tévétársaság –, hogy a Sony egy korábbi dolgozója áll a támadás mögött. Sam Glines szerint egy nemrég elbocsátott, az interneten Lena fedőnevet használó Sony-alkalmazott kapcsolatban áll a Guardians of Peace-szel, és akár ő is lehet a kiszivárogtatott információk forrása.

A CNN azt is megjegyezte: akár felbérelt hekkerek segítségével vagy az interneten elérhető kiberfegyverekkel is végrehajthatták a támadást. Korábban már számos nagyobb támadás érte a Sonyt: Playstation hálózatáról 2011-ben mintegy 77 millió felhasználó személyes adatait lopták el, és ugyanabban az évben a Sony Pictures rendszerében is súlyos károkat okozott egy támadás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.