Kim Dzsong Un Moszkvába mehet ünnepelni

Őt is meghívták Moszkvába a második világháborús győzelem 70. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségekre

VZ
2014. 12. 19. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dmitrij Peszkov az Aszahi Simbun című japán napilap korábbi értesülésére reagált. Oroszországban minden évben május 9-én ünneplik a náci Németország hadserege elleni küzdelem befejezését, a volt Szovjet Vörös Hadsereg honvédő háborújában aratott győzelmet. A jubileumi rendezvényekre hagyományosan külföldi állami vezetőket is meghívnak.

Ez lesz Kim első külföldi útja

2005-ben, a 60. évfordulós győzelem napi ünnepségekre Oroszországba érkezett az Egyesült Államok, Japán, Franciaország és Kína vezetője is – emlékeztetett az orosz sajtó. Szerdán a Rosszijszkaja Gazeta című orosz napilap is közölte az Aszahi Simbun „diplomáciai forrásokból szerzett” információit.

Ha Kim Dzsong Un igent mond, ez lesz az első külföldi útja 2012-es hatalomra jutása óta. A tervek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is folytatna megbeszélést.

Korábban a kommunista ország vezetőinek első hivatalos útja mindig Kínába vezetett. Szakértők szerint Észak-Korea viszonya azonban már nem annyira szoros Kínával, ezért vált számára annyira fontossá a politikai és gazdasági kapcsolatok erősítése Oroszországgal.

Az Aszahi Simbun felidézte, hogy Észak-Korea támogatásáról biztosította Oroszországot az ukrán konfliktusban, és egy ideje Phenjan kifejezetten keresi a kapcsolatot Moszkvával. Novemberben Észak-Korea harmadik embere, Cso Rjong He tett hivatalos látogatást az orosz fővárosban.

Cso Rjong He különmegbízottat, a Koreai Munkáspárt titkárát Moszkvában fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök is, és átvette tőle Kim Dzsong Un üzenetét.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta: Kim Dzsong Un az orosz államfőnek címzett levelében kifejtette, hogy Phenjan minden területen szeretné fejleszteni kétoldalú kapcsolatait Oroszországgal, így a Koreai-félszigeten meglévő problémák megoldásában is számít Moszkvára.

Oroszország is tagja a hatok nevű országcsoportnak, amely a Koreai-félsziget atomfegyvermentes övezetté alakításáról folytatott egyeztetéseket. A megbeszélések 2008-ban szakadtak meg, amikor Phenjan felállt a tárgyalóasztal mellől. A csoportban Oroszország és Észak-Korea mellett Dél-Korea, Japán, Kína és az Egyesült Államok is részt vesz. Moszkva azon van, hogy a hatok felújítsák a tárgyalásokat a Koreai-félsziget békéjének és biztonságának megteremtéséről. A Kreml emellett szeretné elnyerni Észak-Korea támogatását a Dél-Koreába irányuló gázvezeték megépítéséhez is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.