Madárinfluenzás betegek haltak meg Líbiában

A négy haláleset közül három Tripoliban, egy Tobrukban történt.

MA
2014. 12. 28. 9:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három esetet Tripoliban, egyet Tobrukban azonosítottak. Utóbbi városban egy ember kezelés alatt áll – mondta Ridha Avkali, a nemzetközileg elismert, az ország keleti felét ellenőrző kormány minisztere egy Bengáziban szombaton tartott sajtótájékoztatón.

Az észlelt vírustörzset nem jelölte meg a szakpolitikus. A H5N1 jelzésű vírustörzs több mint 400 halálesetet okozott Délkelet-Ázsiában a 2003-as megjelenése óta. Egy újabb, H7N9 jelű változat 170-nél több halálos áldozatot szedett, amióta 2013-ban azonosították. Egy harmadik törzs, a H5N8 jelű nemrég tűnt fel, most először Európában is.

A Líbiával szomszédos Egyiptomban a H5N1 vírus 8 embert ölt meg ebben az évben.

A miniszter megerősítette, hogy Líbiában nincs ebola, amely az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb, pénteki összesítése szerint mintegy 7693 ember halálát okozta, 99 százalékban három, egymással szomszédos nyugat-afrikai országban: Libériában, Sierra Leonéban és Guineában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.