Milliónyi embert fogad a pápa

Egymillió-kétszázezer hívő váltott jegyet 2014-ben a Ferenc pápa által szerdánként a Vatikánban tartott általános audienciára.

VZ
2014. 12. 17. 22:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyházfő személyes titkárságaként működő vatikáni hivatal adatai szerint Ferenc pápa az idén 34 általános meghallgatást tartott a Szent Péter téren vagy a vatikáni audienciateremben. A Pápai Ház prefektúrája hangsúlyozta, hogy valójában sokkal többen voltak, mivel a Szent Péter téri audienciákon részt vevők 20 százaléka nem vált jegyet, és ülőhelyfoglalás nélkül a téren állva hallgatja a pápát. Az audienciákra a Vatikánban váltható jegyek ingyenesek.

A szerdai volt az idei utolsó általános audiencia. Az egyházfő a hagyomány szerint szerdánként találkozik a hívőkkel. Kivételt jelent, ha a szerda ünnepnapra esik, a pápa nem tartózkodik a Vatikánban vagy nyár van, amikor néhány hétig szünetelnek az audienciák.

A legtöbben, 205 ezren, idén áprilisban, vagyis a húsvéti időszakban vettek részt a pápai audienciákon. Tavaly Ferenc pápa 30 általános audienciát tartott és ezeken 1 millió 548 ezren vettek részt. XVI. Benedek pápaságának első évében, 2005-ben, a 32 általános audiencián 804 ezren voltak jelen. A második év 45 általános audienciáin valamivel több mint egymillióan.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.