A gyanús tüneteket mutató férfi néhány nappal ezelőtt érkezett a szigetországba a betegség által leginkább sújtott nyugat-afrikai Sierra Leonéból. A hatóságok kérésére december 23-ai hazaérkezése óta nem hagyta el az otthonát, hétfő reggel azonban felszökött a láza, és azóta egy egészségügyi létesítményben kezelik Tokióban. Sajtóhírek szerint pozitív ebolateszt esetén ő lett volna a vérzéses láz első japán betege.
A harmincas éveiben járó férfi elmondása szerint nem érintkezett közvetlenül fertőzöttekkel, december 17-én azonban egy temetés alkalmával csupasz kézzel hozzáért egy hullazsákhoz.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint az eddigi legsúlyosabb, idei ebolajárványban közel 20 ezer ember fertőződött meg, és közülük több mint 7693-an meghaltak.
A rendkívül fertőző, gyakran halálos kimenetelű vérzéses láz egy éve, 2013 decemberében jelent meg ismét Guineában. A járvány Guinea mellett leginkább a szomszédos Libériát és Sierra Leonét sújtotta.