Ötszáz halálraítélt kivégzéséről döntöttek Pakisztánban

A terrorcselekmények miatt kiszabott ítéletek esetében felfüggesztették az elrendelt moratóriumot.

MA
2014. 12. 22. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országot megrázó terrortámadás másnapján Iszlámábád bejelentette, hogy a terrorcselekmények miatt kiszabott halálos ítéletek esetében felfüggeszti a kivégzések végrehajtására 2008-ban elrendelt moratóriumot. A rendelkezés óta már hat terrorcselekmények miatt elítélt embert végeztek ki, a közvélemény nagy részének érzékelhető jóváhagyásával.

A belügy-minisztérium összeállította annak az ötszáz embernek a névsorát, aki minden fellebbezési lehetőséget kimerített. Kegyelmi kérvényüket az elnök elutasította, és a következő hetekben végrehajtják rajtuk a halálos ítéletet – erősítette meg hétfőn Navaz Sarif kormányfő szóvivője.

A kétszázmilliós lélekszámú Pakisztánban közel nyolcezer halálraítéltet őriznek börtönben.

A halálos ítéletek végrehajtására vonatkozó moratórium eltörlése – amelyet kormányfő jelentett be – azokat sújtja, akiket a terrorellenes törvényszékek ítéltek el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.