Ötven idős embert gyilkolt meg a Boko Haram

A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet újabb tömeges vérengzést követett el Nigéria északkeleti részében.

RZ
2014. 12. 21. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Borno szövetségi állam fővárosától, Maiduguritól 130 kilométerre délkeletre fekvő – 265 ezres lakosságú – Gwoza térségében az iszlamisták a héten ötven idős embert meggyilkoltak. Helybeliek elmondták, hogy az öregeket két iskolába terelték, ahol a fegyveresek lelőtték őket. Szavaikat Muhammed Gava, a térségbeli civil szervezetek szóvivője is megerősítette. Elmondta, hogy a gwozai középiskolákban több mint ötven embert mészároltak le.

A Boko Haram vérengzéséről szombaton egy újabb videofelvétel került nyilvánosságra. Ezen egy bentlakásos iskola hálóterme látható, amelyben fegyveresek tüzet nyitottak a földön fekvő emberekre. A szélsőségesek vezetője közben arról beszélt, hogy ezek az emberek „hitetlenek”. A felvételen a rengeteg holttest miatt a fegyvereseknek is gondot okoz, hogy elérjék a rángatódzó, de még élő embereket, hogy végezzenek velük.

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A „nigériai táliboknak” is nevezett terrorszervezet neve hausza nyelven azt jelenti, a nyugati tan tilos, tagjai szentségtörésnek tartják az oktatást. A nigériai keresztények és a „langyos” muszlimok ellen évek óta egyre kegyetlenebb támadásokat intéző Boko Haram – az Irakban és Szíriában területeket lerohanó Iszlám Állam (IÁ) mintájára – szintén saját „kalifátus” létrehozására törekszik. A szervezet Csádból toboroz embereket, hogy megőrizze az elfoglalt északkelet-nigériai települések feletti uralmát, de a szomszédos  Kamerunba is rendszeresen behatol.

Egyes értékelések szerint fennáll a veszélye annak, hogy regionálissá terebélyesedik a lázadás, amelyben az elmúlt öt évben emberek ezrei haltak meg – idén több mint kétezren –, és 1,6 millió ember volt kénytelen elhagyni állandó lakhelyét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.