Ravenna kikötőjének bejáratától három mérföldre hajtott egymásnak a két hajó. Az egyik a kikötőből távozott, a másik érkezőben volt. A hatóságok szerint a balesetet a sűrű köd okozhatta, de nem zárják ki azt sem, hogy az egyik teherszállító hajó műszaki meghibásodás miatt hajtott neki a másiknak.
A 87 méter hosszú török teherhajó az ütközés következtében elsüllyedt, már csak egy része látszik ki a tengerből. A másik, 97 méteres jármű a közép-amerikai Belize lobogója alatt hajózott. Utóbbi nem szenvedett károkat a balesetben.
A török hajón utazó 11 személy a süllyedő hajótestbe kapaszkodott. A ravennai kikötőkapitányságnak, az olasz tűzoltóságnak és rendőrségnek a helyszínre siető egységei hat embert tudtak kimenteni, mindannyian török állampolgárok. Egyikük a kórházba szállítás közben meghalt, később egy másikat már holtan emeltek ki a tengerből. További négy embert keresnek, a mentést azonban megnehezíti a viharos tenger. Fabrizio Matteucci, Ravenna polgármestere közölte, hogy a teherhajók nem szállítottak káros vagy mérgező anyagot, ezért nem kell a tenger szennyezésétől tartani.
Az Adriai-tengeren egyre rosszabb időjárási viszonyok megnehezítik a mentést a görög partoknál kigyulladt olasz komphajón is, amely irányíthatatlanná vált, és jelenleg Albánia partjai felé sodorják a hullámok.
A Norman Atlantic nevű komphajó a görögországi Patrasz kikötőjéből indult, és vasárnap délután kellett volna az olasz Anconába megérkeznie. Othónoí görög szigettől mintegy 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. A hajón levő 466 emberből (411 utassal és 55 főnyi személyzettel) eddig mintegy 200-at tudtak kimenteni. Az utasok első csoportjai mentőcsónakkal hagyták el a hajót, a többieknek a helyszínre sietett görög és olasz mentőegységek igyekeznek segíteni. Az olasz tengerészet helikopterei és több hajója megközelítette az égő kompot, az utasok mentésében részt vesz egy közeli olasz kereskedelmi hajó is. Brindisi kikötőjéből elindult a 133 méteres San Giorgio olasz hadihajó is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!