Vészjelzéseket adott le egy moldáv hajó Korfunál

Vészjelzéseket adott le a görögországi Korfu közelében kedden egy teherhajó, amelyen feltehetően 400-600 illegális bevándorló tartózkodik – közölték a görög hatóságok.

MNO
2014. 12. 30. 14:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A görög hajózási minisztérium szerint a Blue Sky nevű hajó moldovai zászló alatt hajózik, és a rossz időben a Korfutól északnyugatra fekvő kis sziget, Othonoi közelében tartózkodik. Hírügynökségek szerint a hajó azért adott le vészjelzéseket, mert fegyveresek tartózkodnak a fedélzetén, más értesülések szerint a rossz időjárás miatt került bajba. Az AP amerikai hírügynökség úgy értesült, hogy a görög kormány egy, a térségben tartózkodó fregattot, illetve egy katonai helikoptert küldött a hajóhoz.

Az incidens két nappal azután történt, hogy a Norman Atlantic nevű görög komp több mint 400 utassal a fedélzetén kigyulladt, szintén az idegenforgalom szempontjából jelentős sziget közelében. A balesetben legalább tíz ember meghalt, több mint 400-at kimenekítettek. A hatóságok további hiányzó utasok után kutatnak. A vészjeleket leadó hajóhoz tartó Navarino görög fregatt részt vett a Norman Atlantic mentési műveleteiben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.