Egyiptom: sokan halnak meg a börtönökben

Sokan azért vesztették életüket, mert rossz körülmények között tartották fogva őket a zsúfolt rendőrőrsökön.

MA
2015. 01. 22. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maga a HRW kilenc halálesetet dokumentált az iszlamista Mohamed Murszi elnök 2013 nyarán történt elmozdítása óta. A szerdán kiadott közleményben ugyanakkor emlékeztet arra, hogy egy vizsgálat szerint – amelynek eredményei decemberben jelentek meg az al-Vatan című egyiptomi napilap honlapján – csak Kairó és Gíza tartományokban legalább kilencvenen vesztették életüket a tavalyi év első tíz és fél hónapjában. Az Egyiptomi Kezdeményezés az Egyéni Jogokért nevű civil szervezet ugyancsak decemberben kiadott jelentése szerint a sajtó tavaly több mint száz hasonló esetről számolt be.

A HRW rámutatott, hogy egyesek kínzás és egyéb fizikai bántalmak következtében vesztették életüket, ugyanakkor sokan a túlzsúfolt cellákban haltak meg, más, súlyosan beteg fogvatartottak pedig azért, mert megtagadták tőlük a megfelelő egészségügyi ellátást.

„Egyiptom börtönei és rendőrőrsei zsúfolásig vannak  ellenzékiekkel” – idézi a jelentés a szervezet közel-keleti és észak-afrikai részlegének igazgatóját, Sarah Leah Whitsont, aki szerint a halálozások az említett körülmények előrelátható következményei.

A HRW azt is a hatóságok szemére veti, hogy eddig mindössze egy olyan eljárás indult, amelyben a rendőrök felelősségét vizsgálják a foglyok elhalálozásával kapcsolatban. Az említett ügy a 2013-as hatalomváltást követő zavargások idejére nyúlik vissza, amelyek során 37 fogoly halt meg annak következtében, hogy a tűző napon órákon át veszteglő rabszállító furgonjukba egy könnygázpatront lőttek be a rendvédelmisek. Ugyanakkor négy tisztet elítéltek, és a pert egy sikeres fellebbezés miatt a mai napon újraindították.

A szervezet arra szólította fel a halálozások magas száma ellenére „megdöbbentően öntelt” egyiptomi hatóságokat, hogy biztosítsák az említett esetek és a rendvédelmi erők tagjai ellen erőszak miatt emelt vádak független kivizsgálását, valamint sürgősen tegyenek meg mindent a foglyok biztonságának szavatolásáért.

A Daily News Egypt című napilap csütörtöki számában megszólaltatott emberjogi ügyvéd, Jászmín Hoszám arra emlékeztetett, hogy a szóban forgó esetekről lehetetlen megbízható statisztikákat készíteni a sok „névtelen” fogvatartott miatt. Hoszám azokra a férfiakra, nőkre és gyerekekre utalt, akiket elmondása szerint olyan katonai létesítményekben tartanak elzárva, amelyekben az egyiptomi törvények alapján nem is őrizhetnének civileket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.