Elhunyt New York állam egykori kormányzója

Nyolcvankét éves korában elhunyt Mario Cuomo, New York állam egykori demokrata párti kormányzója.

MNO
2015. 01. 02. 12:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus helyi idő szerint csütörtökön hunyt el, éppen aznap, amikor fia, Andrew Cuomo megkezdte második kormányzói ciklusát New York állam élén. A család egyik képviselője korábban tudatta, hogy az egykori kormányzó rossz egészségi állapota miatt nem tud részt venni fia csütörtöki eskütételén. Az orvosok szívelégtelenség miatt kezelték Mario Cuomót, halálának pontos oka azonban egyelőre ismeretlen. A politikus utoljára novemberben jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor fiát újraválasztották. A rendkívül gyengének tűnő férfi magasba tartott kézzel ünnepelte Andrew győzelmét.

Barack Obama amerikai elnök az általa kiadott közleményben „a haladó értékek elkötelezett bajnokának, a tolerancia, a becsületesség és a méltóság rendíthetetlen képviselőjének” nevezte a volt kormányzót. Az olasz gyökerekkel rendelkező Mario Cuomo három cikluson keresztül (1983–1994 között) állt a szövetségi állam élén. Sokan arra számítottak, hogy indulni fog a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, ő azonban végül távol maradt a megmérettetéstől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.