Ferenc pápa: Isten a szeretet alázatában mutatkozik meg

Az egyházfő a vízkereszt ünnepén bemutatott misén elmondta: a napkeleti bölcsek a mai emberiség jelképei.

MA
2015. 01. 06. 20:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa a három király Betlehembe való érkezéséről szólva homíliájában hangsúlyozta, hogy a napkeleti bölcsek az Istent kereső mai embereket jelképezik. „A napkeleti bölcsek azonban jobban hittek Isten jóságában, mint a hatalom látszólagos csillogásában” – hangoztatta az egyházfő. Hozzátette: Heródes volt a hatalom képviselője, aki embertársában kizárólag vetélytársat volt képes látni, Isten azonban „nem a világi hatalomban, hanem a szeretet alázatában mutatkozik meg”.

A Szent Péter téren délben mondott beszédében Ferenc pápa a keleti katolikus és ortodox egyházak híveit is köszöntötte az általuk január 7-én ünnepelt karácsony alkalmából.

Vízkereszt napján az egyház Jézus megjelenését és a háromkirályok látogatását ünnepli a Betlehemben született gyermek Jézusnál.

Olaszországban ez az ünnep piros betűs munkaszüneti nap, amelyen a Befana vízkereszti boszorkány ajándékot hoz a gyerekeknek. A Szent Péter-bazilika felé vezető sugárúton jelmezes felvonulással idézték fel a lóháton érkező háromkirályok jelenetét, és nem hiányoztak a rút vízkereszti boszorkányok sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.