Ismét több tízezren tüntettek a Pegida mozgalom ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A drezdai központú Pegida nem tartott felvonulást, mert az egyik főszervező halálos fenyegetést kapott.

MA
2015. 01. 19. 22:45

Amennyiben a helyi hatóságok támogatásra szorulnak, a szövetségi kormány kész segítséget nyújtani – tette hozzá.

Lutz Bachmann és a Pegida mozgalom egyik társalapítója, Kathrin Oertel bejelentette, hogy a jövő héten folytatják az októberben kezdett tüntetéssorozatot, és párbeszédet kezdeményeznek a sajtóval és a politikusokkal. Bachmann hangsúlyozta, hogy a politikusoknak megoldást kell találniuk a Pegida tüntetésein felvetett társadalmi gondokra, „hogy a velünk vonuló emberek hétfő esténként ismét nyugodtan pihenhessenek otthon a kanapén”.

Az állampolgári ismeretek terjesztésével foglalkozó német állami intézmény, a Politikai Képzés Szövetségi Központjának (bpb) szászországi szervezete (SLpB) jelezte, hogy fórumokat kíván szervezni a Pegidával rokonszenvező polgárok és a politikusok közötti párbeszéd előmozdítására. Jens Spahn, az Angela Merkel vezette konzervatív CDU elnökségének egyik tagja bejelentette, hogy hajlandó részt venni egy ilyen fórumon.

A konzervatívokkal kormányzó szociáldemokraták (SPD) viszont elutasították, hogy bármilyen kapcsolatba lépjenek a Pegida szervezőivel. A mozgalom irányítói csak a muzulmánokkal és a bevándorlókkal szembeni ellenérzéseket táplálják, gyűlölködnek, és meg akarják osztani a társadalmat – vélekedett Yasmin Fahimi, az SPD főtitkára.

A Németország állítólagos iszlamizációját elutasító Pegida követelései között szerepel például a megítélésük szerint ellenőrizetlen bevándorlás feltartóztatása, „az Oroszország elleni háborús politika” befejezése és a közvetlen demokrácia elemeinek erősítése a politikai döntéshozatalban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.