Máshol keresik az eltűnt repülőgép törzsét

Az eddig vélthez képest máshol valószínűsítik megtalálni az Air Asia napokban lezuhant repülőgépének törzsét.

MNO
2015. 01. 02. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Abdul-Azik Dzsafar a Twitter közösségi portálon azt írta, kelet felé, 5400 négyzetkilométeres felületen kutatnak a roncsok után a Jávai-tengeren, ahol lezuhant a gép. A „leginkább valószínűsíthető területet” három hajó kutatja, ezek fejlett víz alatti rendszerek alkalmazására is képesek. A munkát búvárok is segítik. Közben az indonéz hatóságok közölték, hogy hajón francia szakembereket szállítanak pénteken a keresés helyszínére, hogy segítségükkel – többek közt hidrofonos kutatással – megtalálják a gép fekete dobozait. Ez szakértők csütörtökön megfogalmazott véleménye szerint akár egy hétbe is beletelhet.

A fekete dobozok utáni kutatás egy 13 500 négyzetkilométeres területen folyik, a műveletben indonéz, maláj, szingapúri és amerikai hajók, valamint fémkereső berendezésekkel felszerelt repülőgépek vesznek részt. A tájékoztatás szerint két japán helikopterszállító hajó is a helyszínre tart. Az időjárás továbbra sem kedvez a kutatásnak, vasárnapig esőre, erős szélre és akár négyméteres hullámokra kell számítani, emellett erősek az áramlatok is.

Az indonéziai kutatócsoportot vezető illetékes, Bambang Soelistyo péntek reggel bejelentette, hogy a helyszínen dolgozó mentőegységek hét újabb holttesteket találtak a tengerben, ezek közül hatot egy amerikai hajó legénységének tagjai emeltek ki a vízből. A rossz körülmények közepette eddig tizenhét holttest került elő, a fedélzeten 162-en voltak. A szakemberek szerint a legtöbbjük maradványai a gép törzsében vannak. Az Air Asia 8501-es járata vasárnap reggel indult Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a Jávai-tenger fölött, a borneói Kalimantan és Jáva között repült.

Az indonéziai kutatócsoportot vezető illetékes, Bambang Soelistyo pénteken bejelentette, hogy a helyszínen dolgozó mentőegységek újabb holttesteket találtak a tengerben, többet egy amerikai hajó legénységének tagjai emeltek ki a vízből. Pénteken összesen huszonegy holttestet találtak. A hatóságok szerint az áldozatok közül néhányan még mindig a repülőgép üléséhez voltak csatolva. Eddig összesen harminc holttest került elő, a fedélzeten 162-en voltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.