Új módszer terjed az embercsempészek körében. A célponttól nem messze a legénység egyszerűen kereket old, és magára hagyja az illegális bevándorlókat, akik ezután önként jelentkeznek a parti őrségnél segítségért. A csempészek így megszabadulnak a lebukás kockázatától, a leharcolt lélekvesztőkért pedig bőven kárpótolja őket az útért elkért több ezer dolláros fizetség, míg a menekültek sorsa innentől a hatóságokra, és nem rájuk tartozik. Bár a módszer hatékony, egyben rendkívül veszélyes, a szakképzett legénység nélküli rossz állapotú bárkák ugyanis könnyen a hullámok közé veszhetnek.
Hajszálon múlt az élete tegnap annak a több mint 450, többségében szíriai menekültnek is, akik az olasz partoktól nem messze küldtek segélykérő üzenetet a parti őrségnek. A rádión érkező hívás után a hatóságok mentőhelikopterekkel és vontatóhajókkal érkeztek a bajbajutottak megsegítésére, akik valószínűleg Törökországból indultak útnak. Néhány nappal korábban egy másik hajó is hasonló módon került bajba; ha az olasz parti őrség nem avatkozott volna közbe, az automata vezérlésre kapcsolt vízi jármű 800 magára hagyott utassal a fedélzetén nekiütközött volna a szárazföldnek.
Hiába azonban a rendkívüli kockázat, mégis egyre többen vágnak neki a veszélyes útnak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jelentése szerint tavaly 207 ezer ember próbált meg Európába jutni, ami háromszorosa a 2011-es adatoknak. A Földközi-tengeren azonban egyelőre nincs olyan folyosó, amelyet felügyelnének, s biztonságos lenne az átkelés, ezért az óvatos becslések alapján is tavaly több mint 3400-an lelték halálukat a hullámok között. Ráadásul nincs garancia arra sem, hogy a nehezen összekuporgatott pénzért cserébe a csempészek teljesítik ígéretüket, számos beszámoló szerint a kiszolgáltatott helyzetben lévő menekülteket megkínozzák, kihasználják, megerőszakolják vagy egyszerűen kirabolják. Ráadásul a következő években sem várható enyhülés, a Líbiában, Szíriában és Irakban zajló fegyveres konfliktusok vélhetően további százezreket űznek majd el otthonukból.
Miközben a menekültek száma csak nő, az EU-ban süket fülekre talál a probléma. A szabályok alapján a bevándorlókért az az ország felel, amelynek a területén partot érnek, ez azonban nyilvánvalóan óriási pluszterheket ró egyes tagállamokra. Az egyébként is nehéz gazdasági helyzetben lévő Olaszországnak például évi kilencmillió eurójába került a tavaly véget ért Mare Nostrum misszió, amelynek szükségességét pedig jól jelzi: az akcióban 150 ezer embert sikerült kimenteni. Másrészt a menekültek általában nem a leginkább érintett államokban, így Olaszországban, Görögországban vagy Máltán akarnak letelepedni, hanem továbbutaznának a kontinens belsejébe, elsősorban Németországba, Franciaországba és Nagy-Britanniába.
A nyelvtudással és képzettséggel nem rendelkező, idegen kultúrából származó menekülteket azonban ritkán látják szívesen, s gyakran hosszú évekig állami pénzből csak várakoznak a táborokban, mire elbírálják sorsukat. Ahogyan azt a Németországban terjedő bevándorlásellenes PEGIDA mozgalom vagy a Dániában egyre népszerűbb Néppárt mutatja, a társadalom egyre kevésbé elfogadó a költséges menekültáradattal szemben.
Az EU ennek ellenére nem sokat tesz egy egységes menekültügyi stratégia kidolgozásáért. Miközben ezrek vesznek a tengerbe, továbbra sem megoldott egy biztonsági folyosó létrehozása a Földközi-tengeren, csak mert nem egyértelmű, hogy ki viselné ennek költségeit, illetve a határozott cáfolat ellenére néhányan még mindig azt hiszik, hogy a veszély visszatartó erő lehet. A legújabb német javaslatok arról szólnak, hogy az EU pénzén hozzanak létre gyűjtőközpontokat Észak-Afrikában, és az elbírálásig ne engedjék Európa területére a bevándorlókat. Ám nem tisztázott, hogy hosszú távon ez miként szolgálna megoldásként, ráadásul az eddigi tapasztalatok azt mutatják, pusztán kerítések felhúzásával nem lehet távol tartani a menekülteket.
