„Rejtélyes járvány” miatt nem dolgoztak a római rendőrök szilveszterkor

Példás büntetést ígért nekik a közigazgatási miniszter.

MNO
2015. 01. 03. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olasz fővárosban december 31-én este és éjszaka szolgálatba szólított ezer közlekedési rendőrből 835 betegség miatt nem jelentkezett munkára. Volt, aki a munkából való távolmaradást azzal igazolta, hogy az év utolsó óráiban véradásra ment. Róma utcáin szilveszter éjszakáján 600 ezres tömeg ünnepelt. Az ő biztonságuk felügyeletét sodorta veszélybe a városi rendőrség tagjait sújtó „járvány”.

A római önkormányzat által fenntartott rendőrség belső vizsgálatot indított. Példás büntetést ígért Marianna Madia, az olasz kormány közigazgatási reformjáért felelős miniszter. A betegség nélkül hiányzó városi rendőrök állásuk elveszítését kockáztatják, borsos pénzbírsággal együtt. Matteo Renzi miniszterelnök Twitter-üzenetben jelentette be, hogy kormánya kész megváltoztatni az olasz közigazgatási rendszert, amely szerinte eddig túlzott védelmet biztosított az erre érdemtelen közalkalmazottaknak.

„Szégyent hoztak a városra!” – ítélte el a közlekedési rendőrök magatartását a szombati Il Messaggero római napilap.

A római közlekedési rendőrök bejelentették, sztrájkkal kívánnak válaszolni az őket érő, szerintük igazságtalan vádakra. Szakszervezeteik hangoztatták, hogy a városi rendőrök közalkalmazotti szerződéssel végzik munkájukat, ezért nem szívesen vállalnak közbiztonsági feladatokat. A mintegy hárommillió lakosú Rómában hatezer városi rendőr szolgál. A városi rendőrség operatív egységei 2009 óta fegyvert viselnek.

December 31-én éjszaka akadozott a római metróközlekedés is a metróvezetőket sújtó hirtelen megbetegedések miatt. Hasonlóan beteget jelentett a nápolyi közigazgatási hivatal dolgozóinak tíz százaléka, aminek következtében szilveszter éjszakáján a megszokottnál is lassabban haladt a hulladék elszállítása a délolasz város utcáin.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.