Schröder is elítéli az iszlámellenes mozgalmat

Vezető közéleti személyiségek mondanak nemet az idegenellenességre.

2015. 01. 06. 17:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Angela Merkel után két korábbi német kancellár, Gerhard Schröder és Helmut Schmidt is elítélte a Németország állítólagos iszlamizálódását bíráló és a bevándorlás korlátozását követelő, Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalmat.

Schröder és Schmidt több tucat neves német közéleti személyiséggel és politikussal együtt a Bild című német lap keddi számában közölt felhívásban ítélte el a drezdai központú mozgalmat. Gerhard Schröder nyilatkozatában felidézte, hogy 2000-ben a düsseldorfi zsinagóga elleni gyújtóbombás merénylet hatására „a tisztességes emberek fellázadtak” az idegengyűlölet ellen. Hozzátette, hogy a Pegida miatt továbbra is szükség van erre az állampolgári elkötelezettségre.

Helmut Schmidt azt hangsúlyozta, hogy a Pegida „dohos előítéletekre, az idegengyűlöletre és az intoleranciára épít”, Németországnak azonban „a világ felé nyitottnak és toleránsnak kell maradnia”. Angela Merkel újévi üzenetében szólalt fel a mozgalom ellen, amely október óta szervez tüntetéseket hétfő esténként a rendszerváltás idején tartott hétfői demonstrációk mintájára. A kancellár kiemelte, hogy a Pegida-tüntetéseken ugyan a „Mi vagyunk a nép” mottó tűnik fel, éppen úgy, mint 25 éve, de a jelszó ezúttal etnikai és vallási alapú kirekesztést jelent.

A Bild keddi számában ötven vezető politikus és jeles közéleti személyiség sorakozott fel a kancellár mögé. Schröder és Schmidt nyilatkozata mellett közölték például Leslie Mandoki (Mándoki László) állásfoglalását, amelyben a magyar származású zenész, producer kijelentette, hogy elutasítja a Pegidát, mert nem tűri az intoleranciát. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a Pegida árt Németország nemzetközi megítélésének, ezért világossá kell tenni, hogy a mozgalom csak egy „nagyhangú kisebbséget” képvisel. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter azt emelte ki, hogy „a lózungok nem helyettesítik a tényeket”, amelyek azt mutatják, hogy Németországnak szüksége van a bevándorlásra.

A Pegida hétfői drezdai megmozdulásán minden korábbinál többen, 18 ezren vettek részt. Ugyanakkor a résztvevők számának növekedése lassult, a helyi rendőrség becslése szerint az előző demonstrációhoz képest csupán néhány százzal emelkedett, míg korábban hétről hétre rendre több ezerrel gyarapodott.

A mozgalom az egykori NDK területén fekvő Drezdából átterjedt több más városra. Kölnben Kölni Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Kögida), Berlinben Berlini Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bärgida) néven indult szerveződés, de hétfő esti tüntetéseiken nagyságrendekkel kevesebben jelentek meg, mint a drezdai demonstráción, és egyre erőteljesebb az ellentüntetők mozgalma. Kölnben a Kögida néhány száz fős demonstrációja idején a tiltakozás jeleként kikapcsolták a katolikus székesegyház díszkivilágítását a dóm prépostja, Norbert Feldhoff kezdeményezésére, míg Berlinben a főváros jelképeként számon tartott Brandenburgi kapu kivilágítását kapcsolták le, és nagyjából 5 ezren tüntettek a Bärgida ellen, amelynek felhívására csupán 300 ember gyűlt össze.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.