Afrikai menekültek ostromolták a határt

Többen megsérültek, öten orvosi ellátásra szorultak.

BLM
2015. 02. 10. 23:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A spanyol belügyminiszter bejelentette, hogy visszaszorították a kerítésnél tülekedők többségét, de harmincöt embernek sikerült átjutnia a határon. Többen megsérültek, öten orvosi ellátásra szorultak.

A marokkói belügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy lebontják hegyekben lévő táborokat, ahol több ezer illegális bevándorló vár arra, hogy bejuthasson Melillába vagy a másik észak-afrikai spanyol enklávéba, Ceutába.
Spanyol adatok szerint tavaly 65 alkalommal ostromolták meg az enklávé kerítését. Több mint 16 ezren próbáltak meg átjutni a határon, és kétezren sikerrel is jártak. Hasonló a helyzet a másik észak-afrikai spanyol területen, Ceutában is. Hivatalos források szerint a menekültek ostromai során kialakult dulakodásokban tavaly száznál több rendőr megsebesült.

Emberi jogi szervezetek és az Európa Tanács azzal vádolja Spanyolországot, hogy gyakran erőszakos módon igyekszik megakadályozni a menekültek területére lépését, anélkül, hogy alkalmuk lenne menekültügyi kérelmet benyújtani, amihez az európai egyezmények értelmében joguk van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.