Az emberkereskedelem ellen szólalt fel a pápa

A kormányok határozott cselekvését sürgette a modern kori rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa.

VZ
2015. 02. 08. 17:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa a római Szent Péter téren délben mondott beszédében a civilizált társadalom szégyenének nevezte az emberkereskedelmet, amely férfiakat, nőket és gyermekeket taszít rabszolgasorba, kizsákmányolva őket.

A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy az emberkereskedelem áldozataiból „munkaeszköz és a kedvtelés tárgya” lesz, megkínozzák, megcsonkítják és megalázzák őket emberi méltóságukban is. Az egyházfő a kormányok határozott fellépését szorgalmazta az emberkereskedelem okainak felszámolására. Az egyház első alkalommal tartotta meg az emberkereskedelem elleni fellépés imanapját, amely február 8-ra, a 2000-ben szentté avatott Bakhita Szent Jozefina (1869–1947) ünnepnapjára esik. A szudáni származású nőt gyerekkorában rabszolgaként eladták, később felszabadították.

Ferenc pápa megválasztása óta sürgeti az általa modern kori rabszolgaságnak tartott emberkereskedelem felszámolását. A Vatikán adatai szerint a világon mintegy 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára, prostitúcióra és szervkereskedelemre.

A pápa vasárnap emlékeztetett arra, hogy február 11-én tartják az egyházban a betegek napját, az egyház egyik missziója pedig a betegekről való gondoskodás.

Az ENSZ közgyűlése 2013-ban július 30-át jelölte ki az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapjának, amelyet tavaly ünnepeltek először.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.