A miniszter többször elismételte: a találkozó célja, hogy a görög pénzügyminiszter formálisan bemutathassa elképzeléseit és elkezdődhessen az egyeztetés arról, hogyan tovább. Dijsselbloem tudatta, hogy formálisan továbbra is létezik az Athén megsegítésére kidolgozott program, és bízik abban, hogy az új görög kormány folytatni fogja a reformokat.
A holland pénzügyminiszter rámutatott, hogy Görögország tavaly ismét növekedést tudott elérni, és hosszú idő után a költségvetés elsődleges mérlege is többletet mutatott. A politikus szerint tartani kell az irányt, a megbeszélések témája pedig az lesz, hogy ez hogyan lehetséges; milyen alapon folytatható, hogy az eurózóna tagállamai a továbbiakban is segíteni tudjanak Görögországnak.
Jeroen Dijsselbloem közölte, hogy nyitott az új görög kormány javaslataira és ötleteire, ugyanakkor szerinte nem születik megállapodás, a megbeszélések pedig jövő hétfőn, az eurócsoport rendes, előre betervezett tanácskozásán fognak folytatódni. „Lépésről lépésre haladunk” – fogalmazott Dijsselbloem.
Michel Sapin francia pénzügyminiszter érkezésekor nyomatékosította: két dolgot kell tiszteletben tartani. Az egyik, hogy a görögök világosan kifejezték, változást akarnak, ezért nem mehet minden tovább úgy, mintha mi sem történt volna. Másrészt viszont minden uniós szabályt be kell tartani: Görögország tagja az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutaalapnak, az Európai Központi Bank a jegybankja, és vállalt kötelezettségeit teljesítenie kell.
Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a tanácskozásra érkezve szűkszavúan fogalmazott, mindössze annyit mondott: bízik abban, hogy konstruktív megbeszélések lesznek.
Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős francia tagja közölte: a bizottság a kompromisszum elősegítésében érdekelt, valamint kijelentette, hogy Görögország helye az eurózónában van. A francia politikus kifejtette, hogy lehet növelni a befektetéseket és orvosolni a társadalmi igazságtalanságokat, de a meglévő szabályi keretek között.
Az uniós biztos szerint ma nem technikai kérdésekről, hanem politikáról, egymás megértéséről lesz szó.
Moscovici szerint a jó kompromisszumhoz kell némi idő, az ugyanis figyelembe kell vegye a görögországi választások kimenetelét.
„Ha a választók állást foglalnak, ha az állampolgárok szavaznak, ha változást tartanak szükségesnek, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez a demokrácia lényege” – jelentette ki Pierre Moscovici, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a görög kormánynak is meg kell értenie: „pacta sunt servanda”, a szerződéseket teljesíteni kell, a szerződés pedig jelen esetben nem más, mint az Athén megsegítéséért cserébe vállalt reformprogram.
Az athéni kormány a politikus szerint nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a korábbi kormányok a görög állam nevében milyen kötelezettségeket vállaltak.