Egy nigeri várost támad a Boko Haram

Ez az első eset, hogy Niger területén is támadást indítottak a szélsőségesek.

MA
2015. 02. 06. 16:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iszlamista terrorszervezet a nigeri Bosso városát támadta meg, miután a hatóságok arról adtak hírt, hogy fegyvereseit kameruni egységek a csádi hadsereg támogatásával kiűzte Fotokolból. Ez az első eset, hogy Niger területén is támadást indítottak a szélsőségesek.

Eközben az érintett országok vezetői második napja találkoztak a kameruni Yaoundéban, hogy véglegesítsék az összehangolt támadások terveit a terrorcsoport ellen, amely 2014-ben tízezer ember haláláért volt felelős.

Angolul beszélő külföldi terrorista harcosokból álló zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam azzal a céllal, hogy csapásokat mérjen nyugati célpontokra – írta az International Business Times című lap. Az egyik tag azt mondta, hogy készen áll arra, hogy elvigye a dzsihádot Európába.


Legalább tizenkilenc ember meghalt és tizennyolcan megsebesültek, amikor egy tíz év körüli kislány felrobbantotta magát az északkelet-nigériai Maiduguri város egyik zsúfolt piacán.

 

Két fiatal lány robbantotta fel magát egy másik északkelet-nigériai városban, a merényletben hét ember vesztette életét.

 

Síita mecsetnél követtek el merényletet a pakisztáni Ravalpindiben, a robbantás következtében legalább heten meghaltak és tizenöten megsebesültek.

 

A nigériai Boko Haram fegyveresei január 18-án betörtek Kamerun területére, és elhurcoltak több mint nyolcvan embert, köztük sok gyereket és nőt, három másikat pedig megöltek – közölték katonai és kormányzati források.

 

Terrorellenes akciót hajtott végre a rendőrség január 15-én délután a kelet-belgiumi Verviers-ben. A közszolgálati televízió jelentése szerint három ember életét vesztette, többeket pedig őrizetbe vettek. A BBC két halottról és egy sebesültről ír.

 

Magára vállalta a Boko Haram a nigériai Baga városában újév napján végrehajtott mészárlást. „Öltük a népet Bagában. Öltük, ahogy Istenünk kérte tőlünk a könyvében.” Brutális gyilkosságokat követtek el, szemtanúk szerint egy vajúdó nőt és csecsemőjét is megölték.

A megtámadott város egy gyógyszerésze szerint a milicistákat egyórás tűzharc után a katonák visszaverték – közölte az amerikai AP hírügynökség. A támadás Nigernek azon a területén történt, ahova már több ezren menekültek a környező országokból a szervezet kegyetlenkedései elől.

Korábban a kameruni Fotokolban két napig véres harcok folytak, csaknem száz civilt ölt meg és további ötszázat megsebesített a Boko Haram. A nigériai-kameruni határon fekvő város elleni ostromot azért indították, mert néhány napja összehangolt hadműveletben Nigéria, valamint a szomszédos Csád és Kamerun erői csapást mértek a terrorcsoportra.

Issa Tchiroma Bakary kameruni kormányszóvivő csütörtökön azt mondta, hogy Fotokolt mintegy nyolcszáz iszlamista szélsőséges támadta meg, akik „templomokat, mecseteket, lakóépületeket égettek fel, és kegyetlenül megölték azokat a fiatalokat, akik nem akartak csatlakozni hozzájuk a kameruni erők elleni küzdelemben”.

Az Afrikai Unió (AU) tisztségviselői közölték, hogy a Boko Haram elleni küzdelemben egy nemzetközi kontingens bevetését tervezik. A múlt héten az AU jóváhagyta egy 7500 fős haderő létrehozását, amelynek tagjait Nigéria és négy szomszédja, Kamerun, Csád, Niger és Benin küldené. Niger parlamentje hétfőn összeül, hogy szavazzon arról, küldjenek-e katonákat Nigériába a szélsőségesek elleni küzdelem erősítésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.