Így rázná le magáról Thaiföld a „világ méhe” titulust

Az intézkedést a tavalyi év több botránya előzte meg.

MD
2015. 02. 20. 12:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvényt azzal a céllal szavazták meg, hogy véget vessenek Thaiföld „béranya-kereskedelmi központ” szerepének, más szóval „a világ méhe” elnevezésnek – mondta Vanlop Tangkananurak thai törvényhozó.

A rendelet megtiltja külföldieknek béranyák megbízását, kivéve akkor, ha a béranya saját rokonai gyerekét hordja ki, illetve ha a béranya-szolgáltatást igénybe venni kívánó külföldi pár legalább egyike thai nemzetiségű. A törvény kiköti továbbá, hogy a gyermeket kihordó nő is csak thai nemzetiségű és huszonöt év feletti lehet.

Az intézkedést a tavalyi év több botránya előzte meg. 2014 augusztusában a thaiföldi rendőrség kilenc, béranyától született gyermeket és dadáikat, valamint egy terhes nőt talált egy bangkoki lakásban. Az eset után DNS-vizsgálatokkal bizonyították, hogy a gyermekek biológiai apja egy akkor még 24 éves japán üzletember, aki Japán sajtóértesülések szerint egy japán távközlési óriáscég tulajdonosának fia. Később kiderült, hogy a férfi legalább 12 gyermeket nemzett Thaiföldön, továbbá feltételezhetően még négy, szintén anyagi juttatás ellenében fogant, jelenleg Kambodzsában tartózkodó gyermeknek is ő az apja.

2013 decemberében egy akkor 21 éves thaiföldi nő, Pattharamon Csambua ikerpárt szült egy ausztrál pár megrendelésére, de a Down-kóros kisfiút a család nem vette magához, csak az egészséges kislányt. Miután a történet nyilvánosságra került, a Down-kóros Gammy szívműtétjére és további gyógykezelésére egy ausztrál jótékonysági alapítvány több mint 200 ezer ausztrál dollárt (44 millió forint) gyűjtött össze. 2014 augusztusában a fiatal béranya kijelentette: vissza szeretné kapni a kislányt, miután nyilvánosságra került, hogy 1998-ban az ausztrál apát pedofília miatt elítélték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.