Katonai szakértőket küld Ukrajnába a Pentagon?

Barack Obama amerikai elnök arról beszélt, hogy opcióként tekint Ukrajna felfegyverzésére.

MNO
2015. 02. 10. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai napilap arról számolt be, hogy az amerikai szakértők a tervek szerint márciusban kezdik meg a Nemzeti Gárda 600 katonájának kiképzését. A Pentagon az ukrán fegyveres erők hadműveleti hiányosságait figyelembe véve alakította ki a kiképzés programját – mondta az Egyesült Államok európai erői parancsnokságának szóvivője, Alana Garas. Egyes vélemények szerint a lépés inkább az Ukrajnának nagyobb katonai támogatást követelő kongresszus megnyugtatására szolgál, semmint a konfliktus hosszú távú megoldására – írta a lap.

A 2014 áprilisában megszavazott, Ukrajna támogatását előíró törvény arra kötelezi az Obama-adminisztrációt, hogy február 16-áig számoljon be a kongresszusnak az ukrán egységek kiképzésének és támogatásának helyzetéről. A jelentésben szerepelnie kell a tervezett biztonsági segítségnyújtás és katonai kiképzés részletes leírásának, illetve menetrendjének.

A Pentagon döntésének közzététele egybeesett Angela Merkel washingtoni látogatásának napjával. A német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatón Barack Obama kijelentette, hogy az amerikai fegyverszállítás Ukrajnának az egyik lehetséges lépés abban az esetben, ha kudarcot vallanának a válság rendezését célzó diplomáciai erőfeszítések. Az amerikai elnök leszögezte, hogy a konfliktus nem oldható meg katonai eszközökkel, és az esetleges fegyverszállítás célja nem Oroszország legyőzése, hanem az ukrán védelmi erőfeszítések támogatása.

Hét ukrán katona esett el és 23 sebesült meg az elmúlt 24 órában a kelet-ukrajnai harcokban – közölte kedden Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője. A szóvivő lényegében változatlan hevességgel folyó összecsapásokról számolt be, miközben nagy erővel folynak a diplomáciai előkészületek arra, hogy szerdán Minszkben német–francia–ukrán–orosz csúcstalálkozón próbáljanak megoldást találni a kelet-ukrajnai válság politikai rendezésére. Szeleznyov tájékoztatása szerint az elmúlt egy napban az oroszbarát szakadár erők 87-szer lőtték az ukrán katonák állásait, 30-szor pedig lakott területek ellen intéztek támadást. Kitért arra is, hogy jelenleg 559 sebesült ukrán katonát ápolnak kórházban, akik közül 28-nak súlyos az állapota.

Zorjan Skirjak, az ukrán belügyminiszter tanácsadója pénteken azt írta Facebook-oldalán, hogy az ukrán erők feltartóztatták a szakadárok több rohamát a Doneck és Luhanszk között a szakadárok területébe mélyen beékelődő Debalceve környékén. Állítása szerint éjjel a településnél legalább 30 szeparatista esett el. Az Azov ukrán önkéntes alakulat közben arról számolt be, hogy visszaverték a szakadárok támadását Doneck megye déli részén, a Mariupol és Novoazovszk között fekvő Kominternove településnél.

Az ukrán egységek a dél-donecki harcvonal mentén több helyen támadásba lendültek a szakadárok ellen. Az Azov bejelentette, hogy visszafoglalta a környéken Pavlopil települést, és most Oktyabr visszaszerzéséért folytatnak küzdelmet. A megye déli részét tavaly augusztusban szállták meg a szakadárok az orosz határon keresztül érkezett katonai segítséggel. A RIA Novosztyi szerint az ukrán védelmi minisztérium feloldotta a debalcevei úton lévő blokádot.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint Oroszország több régiójában, valamint a tavaly március végére Ukrajnától elcsatolt Krímben is hadgyakorlatok kezdődtek. A félszigeten az orosz fekete-tengeri hadiflotta parti őrségéből létrehozott egységek a hegyekben gyakorlatoznak. 600 katonát és 50 haditechnikai eszközt vontak be a gyakorlatba – mondta el Vjacseszav Truhacsov első osztályú kapitány.

Oroszország Déli Katonai Körzetében mintegy 2000 katonai felderítő és „speciális alegységhez” tartozó katona kezdett hadgyakorlatot. Itt több mint 200 haditechnikai eszközt és más, speciális harci technikát vontak be a manőverekbe – közölték a körzet sajtószolgálatánál az Interfax hírügynökséggel. A felderítők gyakorlata egy hónapon keresztül tart majd a dél-oroszországi Volgográdi területen, és az észak-kaukázusi köztársaságokkal is határos Sztavropoli határvidéken, az utóbbi szomszédságban lévő Adigeföldön, valamint az Oroszországi Föderációhoz tartozó észak-kaukázusi Csecsenföldön, Dagesztánban, Karacsaj-és Cserkeszföldön, valamint Észak-Oszétiában.

Az oroszországi Keleti Katonai Körzetben, az Amuri területen az Iszkander-M típusú (NATO-kódja: SS-26 Stone) rövid hatótávolságú (500 km) hadműveleti-harcászati rakétarendszerekkel kezdődött gyakorlat - tájékoztatott Alekszandr Gorgyejev, a körzet sajtóosztályának vezetője.

Leállt az Ukrtelekom ukrán távközlési vállalat szolgáltatása kedden az Oroszország által tavaly márciusban elcsatolt Krím félszigeten, a vállalat szóvivőjének közlése szerint azért, mert fegyveresek foglalták el helyi részlegüket. Az Ukrajna leggazdagabb embere, a donecki milliárdos Rinat Ahmetov érdekeltségébe tartozó vállalat vezető szerepet tölt be az országban a vezetékes telefon-, valamint internetszolgáltatás terén. A céghez tartozik a Trimob mobilszolgáltató is.

Lengyelország nem tervezi, hogy nehézfegyvereket, Grom légvédelmi rakétákat, harckocsikat vagy hasonló hadi felszerelést szállítson Ukrajnának – jelentette ki Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, nem zárva ki ugyanakkor a lengyel és az ukrán hadiipar együttműködését. Siemoniak a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapban kedden megjelent interjúban emlékeztetett, hogy vezető lengyel politikusok, köztük Bronislaw Komorowski államfő és Grzegorz Schetyna külügyminiszter nemrég kinyilvánították: Varsó nem ellenzi, hogy lengyel cégek üzleti alapon fegyvert adjanak el Ukrajnának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.