Az 53 éves Papakonsztantinut azzal vádolják, hogy törölte rokonai nevét a Lagarde-listaként ismert dokumentumról, amely majd kétezer, feltehetően adócsaló görög nevét tartalmazza, akiknek a nagy-britanniai HSBC bank svájci leánybankjánál van számlájuk. A volt politikus tagadja a vádat, miszerint mielőtt továbbította a listát az adóhatóságoknak, törölte róla három hozzátartozója nevét.
Papakonsztantinu a tárgyaláson valamennyi vádpontban ártatlanságát hangoztatta.
Papakonsztantinu 2009 és 2011 között volt Görögország pénzügyminisztere. A listát Christine Lagarde, az IMF főigazgatója 2010-ben küldte el a volt politikusnak, a bírálók szerint viszont akkor a kormány nem tett eleget a dokumentum haladéktalan kivizsgálásának.
Amennyiben bűnösnek találják a volt pénzügyminisztert, súlyos börtönbüntetésre számíthat, ugyanis a vádpontok között az állam ellen elkövetett bűncselekmény is szerepel, ami súlyosbító körülmény.