Straw a munkáspárt tekintélyes alakja, volt külügyér, közpénzből fizetett irodájában találkozott reménybeli megrendelőivel, ami szintén szabálysértő lehet, és az is további kérdéseket vethet fel, hogy hivatala kutatóit arra biztatta, hogy dolgozzanak az ő bizniszein – írta a Telegraph.
Rifkind pedig, aki a brit hírszerző ügynökséget felügyeli a parlament nevében, azt monda, hogy pozíciójánál fogva bármely brit nagykövettel „hasznos módon” össze tud kötni bárkit. A BBC rádiójának azt is elmondta, hogy képtelenség azt gondolni, hogy egy „csupán” évi 60 ezer fontból (körülbelül 25 millió forint) élő képviselő ne keressen valahol extra bevételt. A tekintélyes konzervatív képviselő az álruhás riportereknek azt is felajánlotta, hogy a nevükben kérdéseket tesz fel a minisztereknek anélkül, hogy a cég kilétét felfedné. Rifkind magát egyébként olyan vállalkozónak tartja, akinek magának kell a betevő falatját megkeresnie – egyébként képviselőként évi 67 ezer fontot (körülbelül 28 millió forintot) keres. A beszélgetés alatt, amikor a volt miniszter elérhetőségéről érdeklődtek, ő azt mondta, hogy rengeteg szabadideje van.
Az álruhás újságírók egyébként 12 képviselőt környékeztek meg hasonló módon egy fiktív kínai cég nevében, közülük hatan nem válaszoltak, egyikük közölte, hogy a kapcsolatai „nem eladók”.
De Straw és Rifkind nyitottak voltak a tárgyalásokra az európai terjeszkedést megcélzó kínai céggel. Tavaly Rifkind egyébként 69 610 fontnyi olyan jövedelmet vallott be – több mint 1600 fontot óránként –, amit a parlamenten kívüli munkájával keresett. Straw pedig csaknem a dupláját, 112 777 fontot keresett külső üzleti tevékenységeivel. A képviselők parlamenten kívüli munkájukkal tavaly összesen egyébként 7,4 millió fontot kerestek.
A kínai cég tanácsadó testületet akart alapítani, az inkognitóban érkező újságírók a kamucég mayfairi irodájában találkoztak Rifkinddel még januárban. A korábbi külügyminiszter úgy írta le az általa elérhető kapcsolatokat, hogy „akármelyik nagykövet szívesen találkozik vele Londonban”, hiszen személyesen ismeri őket; az általa biztosított elérhetőségek pedig nagyon hasznosak.